Agresszió, egoizmus, a szabályok ignorálása, önzés – ha körülnézünk, persze tisztelet a kivételnek, ezt látjuk magunk körül. A tapasztalat azt mutatja, közösségi létünket mostanában ezek a tulajdonságok uralják. Pedig, amíg ezek irányítanak, nem számíthatunk arra, hogy valami is megváltozik körülöttünk.
Az emberek többsége lelkesen szidja a kormányt, az elnököt, minden baj forrását bennük látja, mondván ez egy ilyen ország. Szó, ami szó, van benne részigazság. Az utóbbi években nem volt szerencsénk Ukrajna elöljárói terén… De lássuk be, nem okolhatjuk mindenért a tőlünk több száz kilométerre ülő bársonyszék-tulajdonosokat. Az országot ugyanis, mi magunk alkotjuk. Igen, a gazdaság helyzetéért, az inflációért, az alacsony bérekért, nyugdíjakért, a szociális kiszolgáltatottságért, a korrupció burjánzásáért felelősségre vonhatók a nép szolgái. Ám arról igazán nem ők tehetnek, hogy a gépkocsivezetők arcátlanul elfoglalják a rokkantak számára kijelölt parkolóhelyet, hogy a férfiak, a fiatalok nem adják át helyüket a buszon a nőknek és az idősebbeknek, hogy összefirkálják, tönkreteszik a lépcsőházat, ahol nap mint nap megfordulnak, hogy sorbanállás nélkül szemtelenkednek be a hivatalokba, az orvoshoz, szidnak mindent és mindenkit. Pláne a közösségi felületeken. A kommentekben tanácsokat osztogatnak, hogyan és miként kellett volna. Ott aztán mindenki bölcs Salamonként okítja a szomszédot, a más politikai nézetet vallót, az újságírót.
Utóbbinál maradva tény, hogy az online hírcsatornák teli vannak halálos kimenetelű balesetekkel, intrikákkal, sorozat- és öngyilkosokkal, perverz emberekkel, természeti katasztrófákkal. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ha valaki nem írja meg az aktuális szörnyűséget, ráfogják, hogy lemaradt. Mert az meg nem történtté úgysem tehető. Jómagam úgy védekezek a bűnügyi és egyéb negatív hírek ellen, hogy háborgás helyett továbblapozok, hisz nem kötelező elolvasni. Ám a többség, valljuk be, élvezettel csámcsog a szörnyűségeken, napokig csócsálja az irtózatot kiváltó témát, beszéli ki a szomszéddal, a munkatársával az éppen felröppent borzadályt.
Ha mi magunk nem változtatunk a mentalitásunkon, jöhet itt bármilyen kormány, egyik sem fogja tudni megváltoztatni a hétköznapjainkat. Mert a hozzáállásunk, kultúránk az apróságoknál kezdődik. Például, hogy arra a helyre ülök, ahová a jegyem szól, és nem arra, amelyik jobban tetszik, hátha nem állítanak fel. Hisz nem a kormány tehet róla, ha valaki a zöld gyepre parkol, nem a szegénység a hibás, ha egy kiránduló társaság nem takarít el maga után, vagy ha a vidéki ember a folyópartra hordja a szemetét, mondván a víz majd elmossa…
Szóval a hiba bennünk (is) van.
