Az Ullie zenekar új dala a honvágyról szól ● Kárpáti Igaz Szó

Az érzés, amit egyszer már mindenki átélt.

Ha távol is jársz/Más álmokat látsz/És mindig csak jobbat remélsz/Akkor is, bárhogy is/A végén úgyis hazaérsz – hangzik az Ullie zenekar Álmok című dalának refrénje. A mű videóklipje nemrég készült el. Ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar egyik alapítótagjával.

Simon Rita

– A dal a honvágyról szól.

– Igen, és arról, mennyire megváltoztatja az embert az itthontól való távollét – kezdi beszélgetésünket Blanár Dávid dalszerző. – A klipben felvillannak a nyári koncertpillanataink. A videó mindenkiből előhozta az emlékeket és a közös alkotás iránti vágyat.

– Mesélj a hátteréről.

– Általában a képzeletemre hagyatkozom és olyan szövegeket írok, amelyek mélyen foglalkoztatják a tudatalattimat. Most viszont saját élettapasztalatból merítettem. A külföldi munkavállalásaim alatt ért fájdalmakat próbáltam összefoglalni egy dalban. Nem akartam lágy melódiát a kemény, kicsit dühvel fűszerezett dalszöveghez, így a hangszerelést is úgy alakítottam ki. Mivel már sok minden összegyűlt bennem, a szöveg hamar elkészült, a hangszereléssel lassabban haladtunk. A zenekarból mindenki azonosulni tudott a szöveggel, ugyanis már ők is éltek át hasonlót. Ez nem csak az én fájdalmam. Úgy próbáltam megfogalmazni, hogy aki hallgatja, picit magára ismerjen benne. Bár megvallom őszintén, kicsit féltem ettől a témától. Nem akartam önsajnálatba merülni, és azt sem szerettem volna, ha a hallgatók kezdenek el szánakozni rajtam. Próbáltam a sorok között átadni azokat a gondolatokat, amelyek másokat is megérintenek.

– Az Álmokat már hallhatták a nyári koncertjeiteken.

– A videóklip most jelent meg, de a szám már szinte az összes nyári koncertünkön elhangzott. Az ott készült felvételekből állítottuk össze a videót.

– Hogyan zárja az Ullie ezt az évet?

– Büszkék vagyunk arra, hogy az idei évben többet hoztunk ki magunkból, mint terveztük. Tudatosan állítjuk össze a programunkat és ütemezzük be a fellépéseket. Viszont ebben az évben a vártnál több felkérést kaptunk, ami felgyorsította a zenekar fejlődését is. Sokkal intenzívebben próbáltunk, készültünk a koncertekre, ezért több dal született. Kiváló motiváció volt a koncertfelkérés, a hallgatóság biztatása. Felkészültünk arra is, hogy lehet csak 20-30 ember jön el a koncertünkre, ehhez képest kellemes meglepetés volt, amikor több mint ezer ember tapsolt nekünk. A Szél című dalunk nagyon jól szólt élőben. Legközelebb talán ezt fogjuk felvenni, de jó pár szám van még, amit készülünk meghangszerelni és felvenni. Az idén már nem terveztünk koncertet, bár egy decemberi, jótékonysági vagy ünnepváró felkérésnek örülnénk. Most a lemezünkön dolgozunk. Kapcsolatokat keresünk, kiadóval akarunk szerződni, stúdiózni. Minél több dalt szeretnénk készre csiszolni az új koncertszezonra.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó