Szinte nem múlik el úgy nap, hogy a közösségi háló ne közölne hírt egy-egy segítségre szoruló emberről. Ukrajnában, Európa hivatalosan legszegényebbnek tartott országában hatalmas az ínség. Támogatásra szorul a nélkülöző, a beteg, a menekült, az árvízkárosult és még hosszasan sorolhatnánk. De számos intézmény, jótékonysági szervezet is csak akkor tud működni, ha a felajánlók adományaikkal fenntartják.
A keresztyén ember életében az adakozás egyenértékű a cselekvő imádsággal. Karácsony táján mindig nagyobb hangsúlyt kap a jótékonykodás. Pedig milyen jó lenne, ha a szürke hétköznapokon is gondolnánk azokra, akik rászorulnak, jut eszembe a Kárpátaljára ilyentájt külföldről – közéleti szereplők kíséretében – sorra érkező segélyek kapcsán. Annál is inkább, hogy nem csupán pénzzel támogathatjuk a bajban lévőket. Önkéntes munkával, vagy idegenek iránti kedvességgel is pártját foghatjuk, mérsékelhetjük az emberek, csoportok nehéz helyzetét. Valakinek már azzal is sokat segítünk, ha hetente átviszünk neki egy kis meleg ételt, meghallgatjuk, vagy felajánljuk mondjuk megunt ruháinkat, tárgyainkat… Persze az adományozás nem lomtalanítás, ne alázzuk meg vele a bajban lévőt.
A Vöröskereszt munkatársától hallottam a minap, hogy sokan azzal bújnak ki az adakozás alól, hogy azt mondják, nem bíznak a karitatív szervezetekben. Ez hibás szemlélet és csupán rossz ürügy, hisz a szélhámosok, csalók nagyon gyorsan lebuknak. Bíznunk kell a segélyegyesületekben, hisz nekik van tapasztalatuk az adományok szortírozásában, célba juttatásában…
A tapasztalat azt mutatja, hogy krízisben az emberek sokkal nyitottabbak a segítségnyújtásra. Jó hír, hogy az elmúlt két év világjárványa Ukrajnában is megváltoztatta a mentalitásukat. Terjed az adakozás, az egymásért való felelősségvállalás, olvasom a Zagoriy Foundation alapítvány jelentésében. E szerint idén a lakosság 67 százaléka csatlakozott valamilyen jótékonysági akcióhoz. A negyedévente személyenként felajánlott összeg pedig két év alatt 208-ról 398 hrivnyára nőtt. Az adományozók elsősorban egészségügyi célokra, a hadseregre, állatvédelemre és szociális célokra hajlandóak költeni. Főleg a 35–44 évesek korosztályára jellemző a támogatás és inkább a nőkre. A felmérés rámutatott, hogy a legtöbben az utcán gyakorolják a jótékonykodást, de sokan juttatnak valamilyen tárgyi vagy pénzadományt a közösségi hálón segítséget kérőknek vagy civil szervezeteknek is. Szép példája volt ennek, amikor a közelmúltban másfél nap alatt összegyűlt Kárpátalján az a 100 000 hrivnya, amely egy beregsomi kisfiú, Nagy Áron sürgős operációjához volt elengedhetetlen, akinél agytumort diagnosztizáltak.
Számomra nem meglepő módon, a családosok aktívabbak az adakozás terén. És a szegény országok. A Gallup nemzetközi jótékonysági listáján holtversenyben az egyik első helyezett Ausztrália lett, a másik éllovasra viszont nem sokan tippelnének: Indonézia. De a Top10-be került például Kenya vagy Mianmar is.
A világon 2750 milliárdos van, akik az összes vagyon 3,5 százaléka felett rendelkeznek. Fura, hogy a szupergazdagok javai legnagyobb ütemben a járvány okozta válság alatt nőttek, nemde? A világ legszegényebbjei jelenleg a leggazdagabbak vagyonának mindössze 2 százalékával rendelkeznek. Megdöbbentő, hogy míg a milliárdosok 3,6 ezermilliárd euróval gazdagodtak, a Világbank elemzése szerint több mint 100 millióan kerültek extrém szegénységbe.
Van tehát kinek pártját fogni. S a tudat, hogy segítettünk valakin, és ezzel kicsit jobbá tettük a világot, óriási örömmel tölthet el. Ergó saját mentális egészségünkért is teszünk.
