Bacskai József: a diplomácia a kompromisszumkeresésről szól │ KISZó-interjú

Bacskai József, Magyarország régi-új ungvári főkonzulja méltán örvend köztiszteletnek Kárpátalján. Nyilvános megszólalásai, kommentárjai mindig is profi módon diplomatikusak, korrektek. Karácsony közeledtével azonban megpróbáltunk egy kicsit az „öltöny” mögé is belesni. Gondolták volna, hogy építészmérnöknek tanult és katonatisztként kezdte. A Kárpáti Igaz Szónak adott exkluzív interjúban Bacskai József azt is elárulta, mi a hobbija, igaz, arról már csak múlt időben beszél.

Dunda György

– Elgondolkodott azon, hogy ha nem a diplomáciai pályán köt ki, akkor az élet milyen más területén találta volna meg számításait?

– Az biztos, hogy valamilyen kreatív területen tudtam volna elképzelni magam.  Pályafutásomat építésberuházások lebonyolításával kezdtem. Vidéken születtem, ott is folytattam iskolai tanulmányaimat, nyilván kevesebb lehetőség állt rendelkezésemre, de már középiskolásként megfogalmazódott bennem, hogy a diplomácia területén szeretnék érvényesülni. Végül katonai felsőfokú intézményben építész hadmérnöknek tanultam, de ha jobban belegondolunk, az is egyfajta diplomáciai érzéket követel. Mondjuk egy településkép, vagy egy épület kialakításánál meghatározó szempont az, hogy a tervezés mindenki számára elfogadható legyen.

Mérnökként új létesítményeket hoztam volna létre, diplomáciai téren viszont nagyon sok új külképviselet megteremtésében vállaltam szerepet.

Eredetileg katonatiszt vagyok, több kitérővel arról a pályáról eveztem át később a külügyminisztériumba. A seregben és a külügyben is a fegyelem, a rend az első. Tapasztalatból mondhatom, valahol hasonló a két terület.

– Egy külügyi misszióvezetőnek van-e hobbija, jut-e idő bármilyen szabadidős elfoglaltságra?

– Kevesen tudják rólam, de a történelem és a numizmatika volt a kikapcsolódásom. Évtizedekig voltam a megszállottja, de idővel tudatosan visszaszorítottam ezt a hobbimat. Ám még ma is elolvasok minden cikket és alaposan szemügyre veszek bizonyos pénzeket, vereteket, odafigyelek az érdekes, különleges érmékre.

– És mi a helyzet a barátokkal, jut rájuk egyáltalán idő? Egyáltalán, mikor tud átlagemberként viselkedni egy főkonzul, egy államtitkár-helyettes?

– Egy diplomatának is vannak közeli barátai, az más kérdés, hogy mennyi minőségi időt tudunk együtt tölteni. Sokszor nem én szabom meg az időrendemet, a programjaimat. Az élet írja a beosztásomat, a napjaim nyilván már jó előre be vannak tervezve. És akkor még ott vannak a rendkívüli események, egy-egy program csúszásáról már nem is szólva.

Persze az ember megtanul együtt élni ezzel, gyorsan alkalmazkodni, a mi szakmánkban a jó tűrőképesség sem árt.

A sokrétű elfoglaltság nyilván kihat a családi állapotokra, a baráti viszonyokra is. Igen széles a barátaim köre, és nem kell azt gondolni, hogy csak diplomatákból áll. Többekkel stabil, több tíz éves kapocs köt össze. Érdekes, de a baráti összejöveteleken is tőlem várják a pohárköszöntőket. A diplomata énemet sokszor ők maguk sem hagyják levetkőzni.

– És mit lehet tudni a főkonzul úr családjáról? Mennyire tolerálják az állandó elfoglaltságát, a sok utazást?

– Nagyon szerencsés vagyok a családommal, amiért köszönettel tartozom nekik. A feleségem, a gyermekeim megtanulták kezelni, tolerálni ezt az életmódot. Két felnőtt lányom van.

És hamarosan 2 éves lesz a kisunokánk, akinek értelme most kezd rányílni a világra, ezek utánozhatatlan és megismételhetetlen pillanatai az életnek.

A feleségem ezúttal is elkísért újabb külhoni missziómra. Így könnyebb, nyugodtabb. Karácsony közeledtével különösen előtérbe kerülnek ezek a kötelékek, hiszen mindenki számára a család a legfontosabb érték.

– Ha már az ünnep szóba került, hadd kérdezzem meg: hol töltik a karácsonyt, szenteste mi a családi, hagyományos menü? Szokott-e besegíteni a sütés-főzésbe?

– Az ünnepi napokat Budapest és Kárpátalja között megosztom. A szentestét a szűkebb családdal töltöm. Az ünnepi vacsora hagyományos magyar menüsor lesz. Valószínű besegítek a halászlé elkészítésébe. Van egy saját, több éven át tökéletesített receptem, akik eddig megkóstolták a főztömet, nem csalódtak benne.

– Korábban már dolgozott Ungváron, sőt, annak előtte Beregszászban is. A terep tehát ismerős, de azért mégis sok minden megváltozott az elmúlt öt évben. Milyen volt idén nyáron visszatérni Kárpátaljára?

– A mi munkánkban általában nem kerül vissza az ember a korábbi állomáshelyére ugyanabba a beosztásba, de most mégis ez történt, ami a kollégáimmal korábban végzett tevékenységünk elismerését is jelenti. Kétségtelen, hogy az elmúlt években a két ország kapcsolata nem fejlődött. Első lépésben meg kell állítani a helyzet további eszkalálódását, előbb normalizálni szükséges a kapcsolatokat, hogy elindulhassunk a javulás, a kölcsönös bizalomépítés irányába – erre minden esély megvan. Magyarország hét országgal határos, ebből hat szomszédunkkal jó a viszonyunk, és, ha nem is értünk egyet minden kérdésben, ezeket a véleménykülönbségeket tárgyalásos úton mindig sikerül rendezni. Mindnyájan azon dolgozunk, hogy Ukrajnával is ilyen jó legyen a viszony. Mondok egy példát.

Ukrán partnereink azt kérdezik tőlem, miért nem jönnek Ukrajnába, Kárpátaljára a magyar befektetők vagy éppen a turisták? Ilyenkor azt válaszolom, nézzük meg, az utóbbi években milyen hangnemben, milyen stílusban beszéltek itt sokszor a magyarokról…

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, bizalomépítő gesztusok és tettek kellenek. Mindenhol hangsúlyozom, kölcsönösen érdekeltek vagyunk abban, hogy javítsunk a kétoldalú viszonyon, de a kapcsolatok romlását nem mi idéztük elő, hiszen a helyi magyar közösség életét alapjaiban ellehetetlenítő törvényeket nem mi hoztuk, mint ahogyan a közbeszédben sem mi hintettük el az ellenséges magyarságképet. Ugyanakkor nyitottak vagyunk a kiútkeresésben, a diplomácia a kompromisszumkeresésről szól. Ez a mi feladatunk, ez a mi küldetésünk.

– Az imént úgy fogalmazott, hogy a diplomácia a kompromisszumkeresésről szól. Hogyan állnak jelenleg ezzel a kompromisszumkereséssel? Mindkét fél őszintén keresi azt?

– Szeptember végén már nagyon közel álltunk ahhoz, hogy érdemi és gyors fejlemények történjenek a kétoldalú kapcsolatrendszerben. Szeptember 29-re volt kitűzve a magyar–ukrán kormányközi gazdasági vegyesbizottság budapesti ülése, ami a tervek szerint nagyon sok területen hozott volna érdemi előrelépést. Az infrastrukturális projektek beindulásától jelentős javulást lehetne remélni a két szomszédos ország viszonyában.

A két ország állampolgárainak kapcsolata a határátkeléssel kezdődik, az pedig nem előremutató, hogy akár 6–8 órát kelljen várakozni a határátkelésre.

Az sem szabad elfelejteni, hogy 30 év alatt nem nyílt új határátkelő Ukrajna és Magyarország között, holott magyar részről elő van készítve a Nagypalád–Nagyhódos közötti határállomás megvalósítása, részünkről semmi akadálya, hogy végre megnyissa kapuit. Régóta kezdeményezzük a Beregdéda–Beregdaróc nagy kapacitású átkelő megépítését is, ahova leérne az M3-as autópálya. De említhetem a Csap és Záhony közötti Tisza-híd rekonstrukciójának szükségességét is. Magyar oldalon készen állnak a határhelyzet javítását célzó infrastrukturális fejlesztések, várjuk, hogy ukrán oldalon is megtörténjenek a szükséges munkálatok a kapacitás növeléséhez. Ugyanakkor pozitívum, hogy újra elindult a vonatközlekedés a két ország között, ismét közlekedik az InterCity Munkács és Budapest között. Ne feledjük, a Covid-járvány miatti nagy lezárások idején Magyarország maradt az egyetlen olyan szomszédos ország, amely nem zárta be kapuit az Ukrajnából utazók előtt. Mi különösebb megkötések nélkül bizalommal fogadtuk az ukrán utazókat, valamint tranzitútvonalat biztosítottunk és biztosítunk ma is a Nyugat-Európába igyekvő ukrán állampolgároknak. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a szabad mozgásért.

Ezek mindenképp a baráti szándékról tanúskodnak, mint ahogyan az a sokrétű támogatás, amit Budapest nyújt a Kárpátalján és az Ukrajnában élőknek, nemzetiségtől függetlenül.

Mindig hangsúlyozom: minket több dolog köt össze, mint amennyi elválaszt, rengeteg a közös érdek és kapcsolódási pont. Nagyon sok dologban egyformán látjuk és érzékeljük a helyzetet, erre kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni, nem pedig a megosztottságra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr az elmúlt évben számos, nagy jelentőségű találkozót bonyolított le ukrán partnerével. Várjuk a folytatást, rajtunk, magyarokon a jószomszédi kapcsolatok kialakítása, gyors felfuttatása nem fog múlni.

– Befejezésül essék néhány szó a kárpátaljai magyar–magyar párbeszédről. 2015-ben még ungvári főkonzul volt, amikor sikerült tető alá hozni a helyi magyar–magyar együttműködést, ám 2020-ban ez már nem valósult meg.

– Az anyaországból, Budapestről nézve a legfontosabb dolog a külhoni magyarság összefogása, az egy nemzetben való gondolkodás megerősítése. Mi a magunk részéről nem teszünk különbséget a helyi magyarok között, aki bejön hozzánk, annak lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni politikai és világnézeti szemponttól függetlenül, garantáltan mindenki egyenlő bánásmódban részesül.

Hiszek az összefogásban, abban, hogy a közös ügyekben igenis együtt kell gondolkodni, főként akkor, amikor ilyen súlyos nehézségekkel kell szembenéznie az itt élő magyarságnak.

Összetartásra, együttműködésre van szükség, össze kell kapaszkodni, támogatni kell egymást, mert csak így lehet megsokszorozni a kárpátaljai magyarság erejét és jólétét.  E gondolat, a szeretet, az összefogás és együttműködés jegyében szeretnék áldott, békés karácsonyt kívánni a Kárpáti Igaz Szó olvasóinak, valamennyi kárpátaljai nemzettársunknak és ukrán barátainknak.