Szimkovics Tibor: „…valójában az örök ünneplésre kellene elkészülnünk…”

A karácsony, Jézus születésének napja, az egyik legnagyobb keresztény ünnep. Tekintettel a sokszor nehéz, nyomasztó kárpátaljai helyzetre vajon mit jelent ma ez az ünnep az itt élő magyar embernek, hogyan éli meg? Az ünnepi készülődés lelki, vallási oldalairól Szimkovics Tibor Ung-vidéki református lelkipásztorral beszélgettünk.

Magyar Tímea

– Miről szól a szeretet ünnepe és hogyan értelmezik az emberek?

– Az első dolog, amit tisztáznunk kell a Karácsony ünnepéhez érve, hogy kinek a szeretetéről van benne szó. Ugyanis az elmúlt időszakban kicsit túl lett hangsúlyozva az emberi szeretet, és kényszeresek is lettünk az ünnepek kapcsán, ugyanis már novemberben, olykor októberben az áruházláncok, az internetes portálok elkezdik megjeleníteni azokat a hirdetéseket, melyek arra sarkallnak, hogy karácsonyra legyen időnk mindent megvenni, mondván, a szeretetünket csak így tudjuk kifejezni. Minél drágább, minél értékesebb dolgokkal. Az első, amit tisztázni szeretnék a karácsonnyal kapcsolatosan, hogy nem az emberi szeretet ünnepe, hanem a mindenható Isten szeretetének az ünnepe. Ő az, aki a legdrágább ajándékot elküldi Jézus Krisztus személyében, az első karácsonyon Betlehembe, és ezt a szeretetet ünnepeljük alapvetően.

Mert Istennek ez a szeretete mindenkinek szól, nemcsak a tehetőseknek, nemcsak azoknak, akik a válságokkal terhelt világban fel tudják díszíteni a karácsonyfát és rengeteg ajándékot alá rakni, megteríteni bőségesen a karácsonyi asztalt, hanem szól a nyomorultnak, az elesettnek, azoknak is, akik távol vannak a családjuktól, azoknak, akik kórházi ágyon szenvednek.

A karácsony tehát Isten szeretetének az ünnepe.

– A járvány időszakában még inkább elmagányosodtak, bezárkóztak az emberek, sokak mentális állapotára erősen rányomta bélyegét a félelem, a rettegés, az ismerősök, családtagok elvesztésének réme. Van-e kedvük örülni, ünnepelni, mire vágynak az emberek?

– Az elmúlt két év adventi időszakát tekintve két dolgot kell meglátni. Az egyik, hogy a világjárvány elszigetelt bennünket egymástól, ma már jobban becsüljük azokat az időszakokat, amikor ténylegesen ott lehetünk egymás mellett, ölelhetjük egymást és örvendezhetünk egymás jelenlétének. A másik, ami kétségtelenül beárnyékolta az adventet, hogy sok családban megjelent a betegség, az emberek nem tudtak felhőtlenül készülődni egy-egy ünnepre. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között teljesen más üzenete van magának az adventnek és a karácsonynak. El kell mondani, hogy bár a karácsonyi szimbólumok alapvetően Krisztus születésére utalnak – akár a betlehemezést, akár az egyházi énekeinket vesszük alapul –, de tudjuk, hogy mi már nem a gyermek Jézust várjuk. Advent tulajdonképpen azt jelenti, hogy Krisztus eljövetelére készülődünk és azt a Krisztust várjuk, aki önmagát adta értünk a keresztfán, aki feltámadt a harmadik napon és aki eljön majd, a mi hitvallásunk szerint, ítélni eleveneket és holtakat. Ez a keresztény ember végső reménysége. Ez a végső perspektíva, ha úgy tetszik, a végállomás, ahová szeretnénk megérkezni, és akkor, amikor különböző félelmek, szorongások vesznek körül bennünket, akkor mindig erre kell elsősorban tekinteni.

Hogy rövid vagy hosszabb úton, de mindenképp ide, az Úr színe elé fogunk megérkezni. S ez kell, hogy reménységet adjon nekünk.

Egy nagyon fontos evangéliumi történet jut eszembe ezzel kapcsolatban. Talán Lukács jegyzi le a legrészletesebben, amikor Keresztelő Jánost börtönbe zárják, ő ott várakozik, a maga kétségeiben, félelmeiben gyötrődik és megüzeni Jézusnak a következő kérdést: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” És ez a kérdés az elmúlt kétezer évben újra és újra megfogalmazódik sokakban. Hogy vajon Krisztus-e az eljövendő vagy mást várjunk? Az a rengeteg pótlék, pótcselekvés, ami megjelent a karácsony körül – akár az ajándékozás, a pénzköltés, akár a túlontúl díszített otthonok, házak, gazdagon megrakott asztalok – kompenzálást jelentenek. Az emberben hiány, szorongás van, félelem és ezt megpróbálja valami módon emberileg kompenzálni. Jogos a kérdés, vajon Krisztus-e az eljövendő vagy mást várjunk? És tudjuk Jézus akkor egy rövid választ küld Jánosnak, amely így hangzik: „Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” Ebben a mondatban Jézus azt mondja, minden, ami meg volt írva, minden, ami az Isten Fiára mutat, az megtörténik, beteljesedik. Mert ezt hozza az Isten Fia. A gyógyulást, a helyreállítást, a bűnöktől való szabadulást. És ez ma is így van. Erre van szüksége az emberi világnak, a betegnek, a szenvedőnek, és ez a mi várakozásunknak, reménységünknek az alapja.

–Nem mehetünk el amellett, hogy számos kárpátaljai magyar család tagjai az elmúlt években szétszakítottságban élik a mindennapjaikat. A jobb megélhetést keresve, hónapokig, évekig külföldre szerződnek a családfők, házaspárok, s ha eleinte még gyakorta, az idő előrehaladtával egyre ritkábban térnek haza. Mit üzen 2021-ben az ünnep az ő számukra?

– Ha az ünnep megéléséről beszélünk, emberként, édesapaként, férjként mondom ezt: sokkal bölcsebb döntés lenne most és általában, amikor fontos ünnepekhez érnek az emberek, hogy ne a távolból utaljanak haza egy nagyobb összeget, ne egy sofőrrel küldjenek el ajándékot a gyerekeknek. Az adott forrásokat arra kellene használni, hogy az ember, bármennyire is kötve van, és problémás számára a határátkelés, ott legyen, jelen legyen egy hétig, egy hónapig az ő szerettei körében. Mert ezek különleges pillanatok, időszakok az életünkben. A szeretteink, gyermekeink, életünk társa, idősödő szüleink ezt tudják igazán értékelni, hogy időt szánunk rájuk. Minden más, az anyagiak, az ajándékok, olyanok, hogy ha vannak, örülünk nekik, ha nincsenek, azt is elfogadjuk. De a másik ember jelenléte – az nagyon drága ajándék. Arra kellene törekedni, hogy ott legyünk az ünnepeken az Isten házában is.

Akik kétlakiak lettek, azoknak fel kell tenni a kérdést: még mennyi időt szándékozom távol tölteni a családomtól? Mert ez nem lehet hosszútávú perspektíva.

Ezt nem bírja ki egyetlen házasság, szülő-gyermek kapcsolat sem. Magunknak kell határidőt szabnunk, és ahhoz tartanunk magunkat.

– A járvány idején bizony kikoptak az emberek a templomokból. Másfelől az online istentiszteletek révén többekhez is eljuthatott az ige. Mit mutatnak a tapasztalatai, ugyanaz a kontingens hallgatja az igét vagy bővült a hívek száma?

– Amint világos lett, hogy a járvány miatt bezárják a templomokat, elkezdtem a kisebb-nagyobb online tartalmakat gyártani. A lelki szomjúságot nagyon jól mutatta, hogy az első rövid áhítatokat tízezres nagyságrendben tekintették meg. Aztán, ahogy minden közösség elkezdte feltölteni a tartalmakat, fokozatosan megoszlott a figyelem. De a lényeg az, hogy valóban olyan embereket értünk el, akiket korábban nehezen vagy egyáltalán nem. A fiatalokat, akiknek a hagyományos, felöltözős, templomba eljövős istentisztelet picit idegen, a telefonon bármikor elérhető istentisztelet előny. A másik kategória, az otthon vagy kórházban fekvő, erőtlen betegek, akik számára óriási lehetőség ez.

A nyitás után a gyülekezet nagy része visszatért, a templomban is találkozunk, de kiegészítő forrásként megmaradtak a rögzített istentiszteletek is.

– A hitre való nevelés, az ünnepekre való lelki felkészülés gyerekkorban a legfontosabb. A pandémia idején mennyire sikerül megszólítani a legkisebbeket?

– Úgy adódott, hogy a tavalyi adventi készülődés idején és idén is pont normalizálódott a járványhelyzet az országban, így nem kellett elhalasztanunk a szokásos gyermekalkalmainkat. Tudtunk velük találkozni, a kézműves foglalkozások, az ünnepi alkalmak és a hittanórák is meg voltak tartva, a szenteste is hagyományos keretek között történt. Rendkívül fontos, hogy a gyerekeknek éppen a lelki oldalát világítsuk meg ennek az időszaknak, hisz legtöbbször csak a takarítást, a sütés-főzést látják odahaza, a sokat emlegetett külsőségeket. Ezért nagyon fontos, hogy a gyülekezetben megkapják azt a lelki fundamentumot, amire tudnak építkezni, hogy értsék, miről szól a karácsony, és kire mutat.

– Személy szerint Ön is másként éli meg az idei Karácsonyt?

– Úgy vélem, mindnyájunkat okított az elmúlt másfél év. Egyrészt mindannyian találkoztunk a betegséggel és azzal, mit jelent egy családra nézve, ha egyébként egészséges emberek egyik percről a másikra leesnek a lábukról, és annak a bizonytalanságában élnek, vajon felépülnek-e. A másik meghatározó élményem, hogy sok gyászesetünk volt. Családi, baráti, gyülekezeti körben is elhunytak emberek, ami azért átstrukturálta a gondolatainkat, sokkal többet foglalkozunk a halálnak és az örök életnek a kérdésével. Ez nem feltétlenül baj, mert a modern embernek a legnagyobb nyomorúsága, hogy izolálta magát a betegektől, a kórházaktól. Most mindez közelebb jött hozzánk és talán sokkal jobban átérezzük annak a lényegét, hogy nekünk, akik még itt vagyunk, és az ünnepre készülődünk, valójában az örök ünneplésre kellene elkészülnünk, azzal a belső örömmel, békességgel kellene élnünk, hogy bármi történjen velünk, végül megérkezünk az Úrhoz.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó