A hangulat, ami megismételhetetlen.
Sokszor idealizáljuk az ünnepeket. Mindennek szépnek, csillogónak, meghittnek kell lennie, a terített asztal és az ajándékhalom mellett. Ám olykor épp az teszi igazán bensőségessé az örömnapot, hogy minden természetes. Nincs cicoma, erőltetett mosoly, csak hagyjuk, hogy az a szeretet, ami egész évben ott munkálkodik bennünk, testet öltsön, és megérintsen másokat is.
Simon Rita
A forgolányi Tar család nem a külsőségekre összpontosít. Arra figyelnek, hogy ne vesszen el a lényeg. Négy gyerek várja izgatottan a karácsonyt, a szülők pedig a pihenést.
– Mikor indul a karácsonyi készülődés?
– Általában az utolsó percre marad minden. Elhúzódik a tanítás, így csak az után van időnk itthoni teendőkre – magyarázza a pedagógus házaspár női tagja, Izabella. – Míg szülési szabadságon voltam, addig egyszerűbbnek bizonyult ez, beosztottam a munkát. Nem szoktunk csili-vili dekorációt készíteni, habár most már a gyerekek igénylik. Ünnepi hangulatot kölcsönöz, illetve a sötét nappalokba sem árt egy kis fény, így nem ellenzem, csupán erre sem nagyon van időnk.
– A fenyőfa beszerzése az én feladatom – veszi át a szót László. – Minden évben sokat válogatok, s ha sikerül rábukkanni egy mutatósra, akkor a következő évben már az a mérce. A fa beállítását követően kezdődhet a díszítés a gyerekekkel.
A csúcsdíszt legalább hétszer fel kell tenni. Minden gyerek szeretné, többször is.
Azon megy a vita, ki teszi fel utoljára. A fára még nem másztak fel, de mindig akad, akinek épp nagyon érdekes a fenyő, és addig piszkálja, amíg le nem szedi a díszeket, vagy le nem húz róla valamit.
– Akkor stabilan be kell rögzíteni…
– Laci gyakran emlegeti, mekkorát nézett, amikor július közepén hazahoztam neki ezt az állványt Amerikából. Friss házasok voltunk, az első karácsony előtt álltunk, és én valahogy úgy döntöttem, a tengerentúlról épp ezt hozom el emlékbe egy kiárusításról. Azóta ebbe helyezzük az ünnepi jelképet.
– A szaloncukor meddig marad a fán?
– Mindig kerül valamilyen édesség a fára, de nem feltétlen szaloncukor. Apa szeret mókázni ezzel. Gyönyörűen visszacsomagolja az üres papírt, mi pedig csalódunk, amikor utánanyúlunk, és nincs benne semmi. Neki van egy biztos módszere: megfújja a csokikat, és amelyik üres, annak száll a papírja.
– Ajándékozás?
– A korábbi években általában már szenteste elmentünk Beregrákosra, anyósomékhoz – folytatja Izabella. – Mi nekik vettünk ajándékokat, ők pedig nekünk, majd megtörtént az ajándékcsere. Itthon a kicsiknek nem vettünk külön ajándékot karácsonyra, Mikuláskor szoktuk őket meglepni.
Viszont mindig kerül valami izgalmas itthon is a fa alá, ugyanis hol a nagycsaládosok egyesülete, hol pedig az egyház készít csomagot.
Az utóbbi években, amióta a gyerekek verset mondanak a templomban, itthon maradunk, és csak első nap megyünk el a Munkácsi járásba. Másnap visszajövünk és az én szüleimet látogatjuk meg Öregakliban.
Megtudtuk, mindkét oldalról nagy a család, itt is, ott is hárman vannak testvérek. Laci hiányolja Ugocsában a kántálást, ugyanis fiatalkorában ők Beregrákoson igencsak komolyan vették. Nagy csapatba verődve, hajnalig hirdették a Megváltó eljövetelét. Most a gyerekeivel énekel.
– A dicsőítés is az ünnepi készülődés része?
– Attól függ, mennyi időnk van. Esténként leülök gitározni, és összegyűlnek a gyerekek is. Eszter, a legidősebb, már többször fellépett a templomban is. Amikor arra készülünk, akkor többet gyakorlunk, és ez kétségkívül megalapozza a hangulatot.
Hangulat. A tízéves Bence épp ezt emeli ki. Jó érzéssel tölti el a fenyőfa és a konyhában sülő mézeskalács illata. Elárulta, az apukáját csokival fogja meglepni, mivel ő azt nem szereti.
– Anyára hárul ilyenkor a legtöbb munka. Kialakult valamilyen munkamegosztás?
– Most már sokat segítenek a nagyobbak a takarításban, rájuk lehet bízni pár dolgot. De már az is nagy könnyítés, ha vigyáznak addig a hétéves Ábellel a hároméves Dánielre. A menü hagyományos. Inkább ilyenkor is a gyerekek kedvenceit készítjük el. Nem is sokat tartózkodunk itthon, úgyhogy nincs nagy terülj-terülj asztalkám. A lényeg, hogy együtt legyünk.
