Gyors észjárású, határozott, erős hitű. Vallja, hogy úgy kell viselkednünk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk is viselkedjenek. Rendhagyó módon, családjából elsőként, szilárd bizonyossággal lett lelkész. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kardos Ágnes teológus.
Simon Rita
– Gyerekkorától kezdve kereste Isten közelségét.
– Polgári, nem kifejezetten vallásos családban nevelkedtem, ahol nem volt evidens, hogy minden vasárnap templomba megyünk. Úgy gondolom, isteni tervezés volt, hogy én kiskoromtól kezdve jártam istentiszteletre, akár egyedül, akár a szomszéd nénivel. Megnyugtatott. Édesapám matematikatanár, kisvállalkozást is vezetnek édesanyámmal. Minden a felé mutatott, hogy ebbe az irányba induljak el én is. Pályaválasztás előtt egy ifjúsági táborban nyitották fel a szememet, hogy lelkésznek kellene mennem. Ezt egyházi körökben külső elhívásnak nevezzük. Viszont akkoriban már volt egy belső elhívásom is, az igéből kaptam útmutatást.
– Az első diplomáját matematika szakon szerezte.
– Függtem a családomtól, számított a véleményük, és féltem is szembe menni velük. Igazából tetszett a matematika, adta magát, hogy tanár legyek. Azt gondoltam, hogy három szakma kiemelkedő az életben: a tanári, a lelkészi és az orvosi. Egyik a szellemi, másik az erkölcsi, harmadik pedig a fizikai jólétünkért felel. S ha becsülettel végezzük, nyomot hagyhatunk az emberekben. Sokáig nem is mertem elhinni magamról, hogy alkalmas vagyok a lelkészi hivatásra, többek között azért is, mert Kárpátalján a női lelkészség még mindig kényes téma.
– Közben munkába állt.
– Ötödik évfolyamon felkértek, hogy tanítsak a szülőfalumban, a Szőlősgyulai Általános Iskolában. Innentől kezdve, mintha a csapból is az folyt volna, hogy meg kell lépnem, el kell mennem a teológiára. Ha ez nem lett volna elég, olyan helyzeteket is hozott elém az Isten, amihez úgy éreztem, már kevés vagyok. Az egyik diákom öngyilkos akart lenni. Az az érzés kavargott bennem, hogy ha nem is fogok a szószéken állni, számomra akkor is fontos, hogy elvégezzem ezt a képzést, mert akkor már nem a saját gondolataimat mondhatom az embereknek, hanem az Isten igéje szerinti tanítást. Nehezen döntöttem, mert végül is már volt fix munkám, stabil jövőképem, amit ha hátrahagyok, talán teljesen magamra maradok. Az elhatározásomhoz hit kellett, az, hogy megértsem amit a Biblia is ír: Isten igéje olyan, mint a mécses. Néha csak egy lépést látunk előre, nincs reflektorfénnyel kivilágítva az egész út, és nem tudjuk, mire számíthatunk. Hinni és bízni kell az Ő tervében. Titokban adtam be a papírjaimat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. Végül sikerült a felvételi, és huszonnégy éves koromban újabb hat évnyi tanulás mellett köteleztem el magam. A szüleim nehezen fogadták el a döntésemet, de az első prédikációm után azt mondták, büszkék rám.
– A férje nem lelkész.
– A férjemmel már gimnazista korunk óta ismertük egymást. Az Ungvári Nemzeti Egyetemre járt ő is, illetve szintén tagja volt az ottani református egyetemi gyülekezetnek. Sokszor összefutottunk, de csak kerülgettük egymást. Fél éve voltam teológus hallgató, amikor elhívott randizni. Három nap múlva szerelmet vallott, majd egy hónap után közölte, meg fogja kérni a kezemet. Utólag ezt is megértettem, hogy azért kellett olyan sokáig húznunk az ismerkedést, mert ha hamarabb összejövünk, még nehezebb lett volna elmennem Debrecenbe tanulni, főleg úgy, hogy tudom, komoly szándékai vannak. Már az első találkozásunkkor kijelentette: mindig is látta bennem, hogy erre a pályára születtem, és bármi lesz, támogatni fog. Nekem ennél több nem is kellett. Az egyetem második évében házasodtunk össze.
– A nevetlenfalui gyülekezetbe helyezték.
– Úgy terveztem, 4 év alatt befejezem a lelkészképzést, mindig felveszek annyi tantárgyat, amennyit maximálisan lehet. Utólag persze kiderült, hogy ez szinte lehetetlen, de mégis ezzel a hozzáállással indultam neki, s valóban alig maradt tantárgyam az ötödik év végére. Nagyon sokat tanultam, ügyeltem arra, hogy ne bukjak meg, és minden tantárgyból időben vizsgázzak. Mielőbb szerettem volna lelkészként tevékenykedni. A negyedik évfolyam végén megkeresett a nevetlenfalui polgármester, hogy hazajönnék-e a községbe lelkipásztornak? Ritka esetben engednek ki exmisszus-gyakornoknak (diploma nélkül szolgálni), de mivel már férjnél voltam, idősebb is, és jól haladtam a tanulmányaimmal, megengedték. Hihetetlen volt, hogy ide helyeztek, mert eleve itt terveztük az életünket. Benne volt a pakliban, hogy messzire kerülök innen, ami megnehezítette volna a helyzetünket, ugyanis a férjem Tiszaújlakon dolgozik, mint fogorvos. Ám Isten ezt is kialakította.
– Most szülési szabadságon van.
– Ami még inkább megerősített abban, hogy jó helyen vagyunk, az az első áldás érkezése volt. Hosszú ideje próbálkoztunk már sikertelenül, ám ahogy átköltöztünk a parókiára, pár héten belül áldott állapotba kerültem. Adél születése után fél évvel már újra szolgáltam. Zoé másfél év múlva érkezett. Vele is veszélyeztetett terhes voltam, és be kellett látnom, hogy amit egy gyerekkel még meg tudtam oldani, azt már kettővel nem lehet. Úgy döntöttem, lemondok az aktív szolgálatról és kiveszek három évet. Mert a gyermekeimnek most van rám szükségük, de lelkész még lehetek később is, ha az Úr engedi. Ennek ellenére elérhető vagyok, szolgálok, ahogy tudok, szoktam prédikálni is, ha úgy adódik, viszont az anyaság áll az első helyen.
– Másként tekintenek a női lelkészekre Kárpátalján.
– Sokáig én voltam az egyetlen női lelkész, akinek a férje nem hord palástot. Az is rendhagyó, hogy második diplomámat teológiából szereztem, illetve az sem megszokott, hogy szülési szabadságra menjen valaki. De úgy látom, rövid idő után elfogadott a gyülekezet, látták, hogy megállom a helyem.
– Az öltözködése, viselkedése sem szokványos.
– Nem vagyok az a tipikus csendes, visszahúzódó személy, amilyennek általában elképzelik a lelkésznőket. Szerintem rossz, ha régi berögződésekhez ragaszkodunk, és azt hisszük, a lelkészek csak hosszú, fekete-fehér ruhákban járhatnak. Odafigyelek magamra, és ezt elvárja a férjem is. Szeretek elegánsan öltözködni, de nem kihívóan, megbotránkoztatóan. Lehet, hogy nem hasonlítok az elődeimre, vagy arra a képre, amit korábban láttak, de nem is akartam megjátszani magam. Az ápolt haj, az igényes franciamanikűr vagy a leheletnyi smink nem bűn.
– Szeret gitározni, énekelni.
– Dalokat is írok. Az egész a gimiben kezdődött versírással. Az egyetemen együttest alapítottunk, akkor is írtam pár dalszöveget. Szívesen olvasok, érdekel a keresztény pszichológia, a pasztoráció.
– Erős karakter.
– Irányító és határozott típus vagyok. De már néha elengedem a gyeplőt. Ezt tanulnom kellett. Viszont amikor látom, hogy valami nem úgy megy, ahogy kellene, akkor szólok, és színre lépek. Meg kellett értenem, hogy már nem csak egymagam vagyok, hanem közösségben élek, ahol mindenki ugyanolyan fontos. Úgy kell vezetni, hogy érezzék, mindenki számít. Mert együtt erősebbek, színesebbek vagyunk. S így tudjuk igazán építeni az Isten országát.
– Nem szól szám, nem fáj fejem.
– Nem vagyok megalkuvó típus. Inkább kimondom, amit gondolok, ha érzem, hogy az a helyes és jó. Hiszek abban, hogy ki kell állnunk az igazunkért, még akkor is, ha meghurcolnak érte. Sok támadás érhet így, viszont ha meg vagyunk róla győződve, hogy ez a helyes, akkor megéri érte kiállni.
– A kedvenc igéje a Róma 1,17
– „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
– Mindig megnézi az emberek fogát.
– Ezt kevesen tudják rólam, de régen is fontos volt, hogy az embereknek milyen a fogsora, a mosolya. És tessék, fogorvos férjet kaptam.
– Sokáig rágódik a történteken.
– Hajlamos vagyok sok mindent a szívemre venni. Főleg az igazságtalan kritika bánt. Abból pedig viszonylag sok van ebben a szakmában is. Minden kis apróságért megszólnak, sokszor alaptalanul. Ezt igyekszem levetkőzni. De nehezen tolerálom a kétszínű, lusta, hanyag és rosszindulatú embereket, akik mindenben a rosszat keresik és ezért nem látják meg a jót.
– A Máté 7,12 tanítása szerint éli az életét.
– Meg van írva: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjetek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták.” Igyekszem e szerint élni és meghozni a döntéseimet. Mert fordítva is igaz: nem teszek meg olyat, amit én sem szeretnék, hogy megtegyenek velem. Épp emiatt fontos számomra az őszinteség, a szeretet kifejezése. Vallom: súlya van annak, amit mondunk vagy cselekszünk, mert nyomot hagyunk a másikban.
