Hogy él most?
Sorozatunkban olyan idős embereket keresünk fel, akik aktív korukban felelős beosztásban dolgoztak, s tevékenységük révén köztiszteletben álltak a kárpátaljai magyarság körében. Arról érdeklődtünk, merre vetette őket a sorsuk, hogyan telnek a napjaik most, miként élik meg a nyugdíjas létet.
Magyar Tímea
Tuba Gizella tősgyökeres bátyúi lakos. Szülőfalujában járt középiskolába, majd a helyi vasútállomáson helyezkedett el. Kis idő múlva egy külkereskedelmi cégben kezdett dolgozni áruátvevő és -továbbítóként, amelynek Csapon és Ungváron volt a központi irodája és Bátyuban a kihelyezett fiókintézete. A cég 1991-ben megszűnt. Egy ideig otthon maradt, de aztán amikor 2003-ban meghirdették a bátyui könyvtárvezetői állást, úgy érezte, lépnie kell.
– Mindig is humán beállítottságú voltam, szerettem a magyar irodalmat, a történelmet. Hatan pályáztunk az állásra, és engem választottak. Tizenhárom évig, nyugdíjazásomig vezettem a bátyúi könyvtárat.
Nem vagyok az az egy helyben ülő típus. Igyekeztem számos rendezvényt szervezni, hogy becsalogassam a bibliotékába az olvasókat, elsősorban a fiatalokat.
Ők azok, akik szívesen mondtak verset, énekeltek egy-egy vallási vagy nemzeti ünnepen, helyi eseményeken. Büszke vagyok rá, hogy az évek során több látogatómat is sikerült az orvosi, a pedagógusi vagy a tanári hivatás felé terelni – vallja be.
Gizike rendszeresen tartott író-olvasó találkozókat, mint mondja, gyakori látogató volt könyvtárában Deák Feri pedagógus, szakíró. Amatőr költőket is gyakran meghívott vendégségbe. Azonban a falu híres szülötte, Bagu Balázs magyartanár, helytörténész köré szerveződött a legtöbb színvonalas rendezvény.
– Balázs bácsi 1969–1979 között a magyartanárok beregszászi módszertani szakcsoportjának a vezetője volt, 1982-ben megkapta a Módszerész kitüntető címet. Fáradhatatlan, lelkes pedagógusnak ismerték tanártársai és tanítványai egyaránt. Szívügyének tekintette a magyar nyelv és irodalom oktatását, éveken át az őáltala kidolgozott tanterv szerint tanultak a kárpátaljai magyar gyerekek. Számos módszertani segédanyaga jelent meg.
Az ő nevéhez fűződik többek között a Bátyúi Költészeti Napok elindítása is. 2011-ben hunyt el, 2012-ben a tiszteletére megalakítottuk a róla elnevezett irodalmi társaságot, amelynek a vezetője lettem – emlékszik vissza Gizike, aki ötvenhét és fél éves korában hagyta ott a könyveket, de nem szakított velük.
– Nekem a könyvtár a szívem csücske. Úgy éreztem, hogy nem tudok majd meglenni nélküle. Fáj, hogy gyakorlatilag folyamatosan zárva van, ugyanis mindig olyan vezetője van, aki szülési szabadságra megy. Attól is elfacsarodik a szívem, hogy mostoha körülmények között leledzik a kultúra helyi fellegvára, beázik a tetőzete, falai kopottak.
Gizella 1978-ban ment férjhez. Egy év múlva született az első, 1986-ban a második lánya.
– A párom is bátyúi, egy bálban tetszettünk meg egymásnak. Zoltán azt mondta, már egy ideje kinézett magának. Valamivel több mint félévi udvarlás után jegyeztük el egymást. Három unokánk van, két fiú és egy kislány, 18, 13 és 5 évesek. A kisebbik lányomék Beregújfaluban laknak, ugyanis a vőmet, aki baptista lelkész, oda helyezték. Úgyhogy kettecskén maradtunk Zoltánnal. Nagyon nehezen szoktuk meg, hogy csend van a házban, vagy igazából még nem is szoktuk meg. A másik lányom Somban lakott a családjával, de kiköltöztek Pestre. Szóval ahányan vagyunk, annyifelé szakadtunk.
– Valamelyik unoka hasonlít a nagyira?
– Hát, a legkisebb unokám szeret szavalni, szerepelni. A 13 éves fiúunokám vonzódik a néphagyományokhoz, néptánccal foglalkozik. Színjátszócsoportba is jár, egy ideig zongorázott is. De olvasni egyik unokám se szeret annyira, a mai gyerekek már inkább a világhálón böngésznek.
– Milyen gyakran tudnak együtt lenni?
– Ma már csak legfeljebb a nagy ünnepeken. A kisebbik lányomék azért nincsenek olyan messze, heti szinten meglátogatnak.
– Mostanában mit olvas?
– Az utóbbi időben megszűröm, mit olvasok, már a rossz látásom miatt is. Református keresztyén ember vagyok. Rendszeresen olvasom a bibliát és más vallási könyveket. A helyi templom diakónusaként tevékenykedem és gondozom az egyházi könyvtárat. Azon belül a lányomék a kárpátaljai Iratmisszió vezetői, a misszió könyvei is itt vannak Bátyúban, azoknak is gondját viselem, kínálom olvasásra vagy házhoz viszem az időseknek.
– Hogyan telik Gizike egy napja?
– Korábban együtt laktunk a kisebbik lányommal, hangos volt a ház, csak két éve költöztek külön. Egyébként ő is könyvtáros volt. Most télidőben, hogy nem kell a kertbe sietni, nyolc óra körül kelek, megreggelizünk, ebédet főzök, gondoskodom a háziállatokról és végzem a betervezett teendőimet. Délutánonként felmegyek a Facebook-ra, a tableten szétnézek a nagyvilágban, érdekel az aktuális politikai helyzet. Kristóf unokám segítségével megtanultam kezelni az internetet. Aztán a gyerekeimtől kaptam egy okostelefont, azt is megtanultam használni. A pesti lányomékkal is a közösségi hálón keresztül tartom a kapcsolatot. Szeretek keresztrejtvényt fejteni.
Alig várom, hogy megjöjjön a friss újság, a Kárpáti Igaz Szó a kedvenc olvasmányom. Évtizedek óta előfizetem. Én még a nyomtatott sajtó híve vagyok.
Aztán tavasztól őszig ott a kert meg a virágaim. Az irodalmi társaság tagjaival rendszeresen megemlékezünk a kultúra napjáról, Balázs bácsiról. Van, hogy a fia, Géza is hazajön, akkor együtt hajtunk fejet Balázs bácsi emléktáblája előtt. Szóval soha nem unatkozom.
Gizella idén a férjével kettesben töltötte a szentestét, karácsony másnapján a kisebbik lányáékat látták vendégül. Szilveszterkor is kettecskén lesznek. Éjfélig biztos fent maradnak. Gizi néni még tovább is. De már nem hozza őket annyira lázba az újév.
– Mi úgy tartjuk, amikor béke, szeretet és nyugalom van, az nekünk mindig ünnep. Nem csak az ünnepeken várjuk a csodát, tiszteljük, szeretjük egymást. Mi azt az elvet valljuk, hogy amikor a gyerekek jól vannak, számunkra az jelenti az igazi örömet, a boldogságot. Kisebb bajokra nem nézünk, nagyobb baj az egészségünkkel nincs. Nem vagyok szomorú típus, a gondjaimat nem szoktam kimutatni másoknak. A jó Isten kegyelmében bízva élek…
