Babják Zoltán: „…polgármestereket sehol sem képeznek, ez életre szóló tanulási folyamat”

Évindító interjú Babják Zoltánnal, a Beregszászi kistérség polgármesterével.

Legnagyobb magyar kistérségünk vezetőjével beszélgettünk. Számtalan olyan kijelentést tett, ami elgondolkodtató, valamint tovább gondolásra késztet. Kedvcsinálóként idézünk párat: „Egy polgármester teendőinek a sora soha nem ér véget. Amint elvégzünk valamit, máris ott az újabb feladat… Talán kevesen tudják, de városunk legnagyobb adóbefizetője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola… Amikor megtisztítjuk majd a Vérkét, az olyan érzés lesz, mint amikor begyógyul egy seb… Az elvándorlásnak nemcsak gazdasági okai vannak. Számos emberrel beszélgetek, akik a határ másik oldalán próbálkoznak, s bizony sokaktól azt hallom, hogy odaát sokkal többet és keményebben dolgoznak, de teszik ezt nem sokkal több pénzért… Én nagyon szeretném, hogy minél többen jöjjenek haza, s jó példájuk másokat is erre buzdítson….”

Dunda György

Babják Zoltánnal emellett érintettük a kistérségben példaértékűnek nevezhető KMKSZ–UMDSZ együttműködés alapjait, a legnagyobb beruházásokat, kitértünk a kihívásokra, a további feladatokra, de interjúnkból az is kiderül, hogy a polgármester mit csinál a legszívesebben szabadidejében.

– A korábbiakkal ellentétben az új közigazgatási rendszerben Beregszász mellett 14 további település életének az irányítása is az Ön nyakába szakadt. Mennyire változott meg az új helyzetben a polgármester munkája?

– Korábban, még Bihari András, majd Gajdos István mellett volt szerencsém a beregszászi járási közigazgatás alelnökeként dolgoznom. Nehéz időszak volt az, a két nagy árvíz is arra a periódusra esett, s a Bereg-vidék egészéért tartoztunk felelősséggel. Viszont jó alkalom volt a tapasztalatszerzésre, hogy miként lehet egy járás érdekeit összehangolni, globálisan kezelni a felmerülő problémákat. Ezekre most támaszkodni tudtam, annak ellenére, hogy a Beregszászi kistérség irányítása valóban új megközelítést követel.

Egy polgármester teendőinek a sora soha nem ér véget. Amint elvégzünk valamit, máris ott az újabb feladat.

Ám egy-egy projekt sikeres befejezése, az a pillanat, amikor átadunk valamit, s az a közösséget szolgálja, mindig erőt és muníciót ad a folytatáshoz.

– Melyek azok a legfontosabb beruházások, amelyek jelenleg meghatározzák a Beregszászi kistérség életét?

– Számtalan olyan probléma megoldásán fáradozunk, amelyek rendezése jobbá, szebbé, élhetőbbé teheti városunkat, kistérségünket. A mai világban mindenki türelmetlen. Még csak ősszel fejeztük be egy utca csatorna- és vízvezetékhálózatának kiépítését, de már az aszfaltot szeretnék rajta látni. Ezt én is szeretném, azonban be kell tartanunk a terv ütemeit, különben a friss aszfalt besüllyed. Sok évnyi fáradozás után végre kézzelfogható közelségbe került, hogy elkezdjük a Vérke medrének a kotrását, megtisztítását. Amikor megtisztítjuk majd a Vérkét, az olyan érzés lesz, mint amikor begyógyul egy seb. Bár lassan, de lépegetünk a Beregszászt elkerülő körgyűrű megépítésének irányába, folyamatban van az asztélyi és a Muzsalyi út összekötése. Hamarosan befejeződhet a Makkosjánosiban épülő, korszerű és biztonságos szemétfeldolgozó üzem, ami lehetővé tenné a megtelt beregszászi szemétlerakó bezárását, s európai minőségi szintre juthatunk a hulladékgazdálkodás terén. Hosszabb távon az ivóvízellátás kérdésével is valamit kezdenünk kell. Ez nagyon összetett kérdés, ugyanakkor a 21. században a jó minőségű ivóvíz egyet jelent az élettel.

A kistérségben Beregszászon kívül csak Baktán van csatornarendszer, az is hiányosan kiépített. Csak a városban 50 kilométernyi új csatornahálózatra lenne szükség, a hozzánk tartozó településeken pedig 100 kilométernyit kellene lefektetni.

A szennyvíztisztító állomás is megérett a modernizálásra. Ezek olyan globális projektek, amelyeket önerőből képtelenek vagyunk megoldani, ezekhez más, kijevi, budapesti, uniós költségvetési forrásokat is fel kell kutatnunk. Nagyon erős lobbitevékenység szükséges e programok véghezviteléhez. Bizakodó vagyok az új kormányzó érkezésével kapcsolatosan, aki hamarosan ellátogat Beregszászba, ahol részletesen átbeszéljük a minket foglalkoztató kérdéseket, megvizsgáljuk a közös lehetőségeket. Péter Csaba és Orosz Ildikó megyei képviselők közreműködésével hasonló munkaértekezleteket tartunk a megyei közgyűlés vezetőjével, Csubirko Volodimirral, Brenzovics Lászlóval pedig több globális beruházást koordinálunk együtt, többek között a jánosi hulladékkezelő projektben is szorosan együttműködünk. Közösen, egységesen sokkal több követ meg tudunk mozgatni.

– Az elmúlt egy évben már az új közigazgatási berendezkedés alapján működött az önkormányzati rendszer. A Beregszászi kistérség vonatkozásában mik a tapasztalatok?

– A decentralizációs folyamatnak akadnak árnyoldalai is. Esetünkben például a központi költségvetés sok kiadási területről egyszerűen kivonta magát, ami így a mi nyakunkba szakadt. Például jelentősen megnőtt az oktatási szféra finanszírozására szükséges keretösszeg, amit nekünk kell kigazdálkodni. Ahol nincsenek meg a 25 létszámos osztályok, ott az állami dotáció is kevesebb, nekünk kell fedezni a kieső részt. Sajnos több településen is ez a helyzet, ám mégsem folyamodhatunk sorozatos iskolabezárásokhoz vagy népszerűtlen összevonásokhoz. Bármilyen oldalról is nézzük, mindenképp véghez kell vinnünk az oktatási reformot. A reform után több forrás jut majd fejlesztésekre.

Büdzsénkből hatalmas pénzeket emésztenek fel a rezsiköltségek, az új adminisztratív rendszerben a mi felelősségünk alá került a Beregszászi Járási Linner Bertalan Kórház fűtési számlája, ami éves szinten horribilis összegeket emészt fel, noha ott nemcsak a kistérség lakosainak nyújtanak egészségügyi ellátást.

Több területen is hasonló helyzet állt elő, amivel meg kell birkóznunk, miközben a bevételeink, erőforrásaink végesek.

– S ha már szó esett a megnövekedett kiadásokról, mi a helyzet a bevételek terén, miből él a Beregszászi kistérség?

– Két fő forrása van a költségvetésünknek. Az egyik a személyi jövedelemadóból befolyó összeg, a másik a vállalkozói szféra adóbefizetése. Talán kevesen tudják, de városunk legnagyobb adóbefizetője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a hozzá köthető intézményi rendszer. A városunk életében más szempontból is meghatározó szerep jut a főiskolának, akárcsak a pedagógusszövetségnek és történelmi egyházainknak. Rengeteg programban, ügyben számíthatunk a segítségükre, amiért köszönettel tartozom. Továbbá hálás vagyok városunk civil szervezeteinek, valamint azok vezetőinek, akik nagyban hozzájárulnak kistérségünk szociális és oktatási intézményrendszereinek a fenntartásához.

– A kárpátaljai magyarság életében sorskérdés az elvándorlás további alakulása. Legnagyobb magyar kistérségünkben Ön miként ítéli meg ezt a helyzetet?

– Az elvándorlásnak nemcsak gazdasági okai vannak. Az, hogy nem érezhetjük magunkat létbiztonságban, a körülöttünk zajló folyamatos társadalompolitikai turbulenciák, a behívásoktól való félelem mind-mind hozzátesz ehhez a sajnálatos folyamathoz. De! Számos emberrel beszélgetek, akik a határ másik oldalán próbálkoznak, s bizony sokaktól azt hallom, hogy odaát sokkal többet és keményebben dolgoznak, de teszik ezt nem sokkal több pénzért. Egyre többen vannak úgy vele, ha csak kicsit is nyugodtabb és kiszámíthatóbb volna a helyzet itthon, talán hazajönnének. Arra biztatnék mindenkit, hirtelen elhatározásból, kalandvágyból ne hagyják itt szülőföldjüket, gyökereiket. Lehet, hogy meglepő, de bizonyos területeken nálunk is deficit a munkaerő, egy villamosmérnökért, egy asztalosért, egy jó vízvezetékszerelőért itt is két kézzel kap az ember, s bizony az ő fizetségük ugyanannyi, mintha mondjuk Nyíregyházán dolgoznának. Az üzemekben kevés a varrónő, hiány van a betanított munkásokból. Az az állítás már nem állja meg a helyét, hogy aki dolgozni szeretne, az idehaza nem képes munkát találni, noha az is tény, az egyes munkák közötti bérezés azért nem arányos. Én nagyon szeretném, hogy minél többen jöjjenek haza, s jó példájuk másokat is erre buzdítson.

– A Beregszászi kistérségi közgyűlésben igazán példaértékű a KMKSZ és az UMDSZ közötti együttműködés, a két magyar szervezet biztos politikai stabilitást nyújt a polgármester számára is. Önt is a két párt közös támogatásával választották meg nagy többséggel. Mi a titka, a járható útja az eredményes magyar–magyar együttműködésnek?

– Bereg-vidéken ugyanazok a két szervezet érdekei, ez nem is lehet másként, hiszen kinek ne lenne fontos az anyanyelvhasználat kérdése, szimbólumaink használata, oktatási rendszerünk megőrzése, fejlesztése, közösségi magyar létünk megélése.

A magam részéről igyekszem maximálisan figyelembe venni mind a KMKSZ, mind az UMDSZ képviselőinek a javaslatait, velük közösen áttekinteni az aktuális helyzetet, megbeszélni a helyes irányt.

Ugyanez a helyzet a települések elöljáróinak esetében is, az a cél, hogy mindenki sajátjának érezze a kistérség ügyeit, dolgait. Hálás köszönettel tartozunk a magyarországi támogatásból megvalósuló fejlesztésekért is, hiszen azzal, hogy ők átvállalják egy-egy óvoda, iskola, vagy bármilyen más intézmény megépítését, felújítását, eszközparkjának modernizálását, a kistérség egészét támogatják, hiszen az így megtakarított erőforrásainkat más fontos fejlesztésekre, programokra tudjuk fordítani.

Tisztán kell látni azt, hogy a kistérségben véghezvitt fejlesztések egyformán szolgálják az ukrán, a magyar és más nemzetiségek érdekeit is.

– Az év elején járunk, mit kívánna a beregszásziaknak, a kistérség lakosainak újévi jókívánságként?

– Én akkor érzem jól magam, ha mások is jólérzik magukat. A legfontosabb, hogy jó egészséget kívánjak mindenkinek, kerüljenek valamennyiünket a panaszok, a bajok, a megpróbáltatások. Azt szeretném, ha Beregszász egy olyan európai arculatú kisvárossá fejlődne, ahol már csak az lenne a legnagyobb problémánk, hogy eldöntsük, rózsát vagy tulipánt ültessünk-e ki a közterületekre, hogy milyen legyen a város ünnepi dekorációja. Vérke-parti városunk sok országhoz tartozott már, ezek mind nyomot hagytak rajta, a pozitívumokat kell tovább vinni, építkezni azokból. Van egy impozáns főiskolánk, vannak színházaink, csinosodó köztereink, ezen a megkezdett úton kell tovább haladnunk.

Mondok egy másik példát, most már évek óta hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepi időszak előtt a városközpontban korcsolyapályát létesítünk, ahol önfeledten kikapcsolódhatnak kicsik és nagyobbak egyaránt, beleértve kistérségünk kisiskolásait is.

A közös program összehozza a barátokat, ismerősöket, közösségformáló erővel bír. Amikor európai arculatról, élhető, szerethető városról beszélek, ilyesmikre is gondolok.

– Túlvagyunk a karácsonyon, a szilveszteren. Jutott idő a kikapcsolódásra, egyáltalán, Ön mivel töltődik fel?

– Szeretek főzni, a mögöttünk hagyott ünnepi időszakban bőven volt lehetőségem a konyhában forgolódni.

Szeretek zenét hallgatni, olyannyira, hogy amikor egyedül vagyok a hivatali szobámban, a háttérben halk muzsika szól. Megnyugtat, összpontosításra sarkall.

Síelni nem szoktam, ellenben az úszás és a kerékpározás az én sportom. Nem ritka, hogy nagyobb távolságokat tekerek le a környéken, de még véletlenül sem a főúton. Otthonomból, Jánosiból indulva elpedálozok egészen Beregújfaluig, Kovászóig, Mezőváriba. 30-50 kilométert is meg tudok tenni a dombos, lankás útvonalakon. Ilyenkor mérleget vonok, egy-egy sikerből vagy kevésbé szerencsésebb pillanatból is megpróbálom kihámozni a lényeget, ami fejleszt, hiszen polgármestereket sehol sem képeznek, ez életre szóló tanulási folyamat.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a beregszászi járási polgármester-kollégáimmal szívesen fogadjuk az építő kritikát és lehetőségeinkhez mérten próbáljuk úgy szolgálni kistérségünk lakosait, hogy a holnap mindig kicsit jobb legyen, mint a tegnap volt – mindenki számára.