A kormány idén 5 ezer kilométernyi út javítását tervezi

A Tiszapéterfalva és Tiszabökény belterületén megkezdődött útjavításokról mindössze egy információs tábla tájékoztat

Ukrajnában 2022-ben legalább 5 ezer kilométernyi út, illetve több mint 600 kilométernyi vasúti pálya javítását és korszerűsítését tervezik – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök.

“Az előző két évet az utak, hidak, repülőterek és a vasúti infrastruktúra fejlesztése jellemezte. Mindezek a Nagy építkezés elnöki program keretében valósultak meg. Nem kevésbé ambiciózusak az idei évre vonatkozó terveink” – fejtette ki a kormányfő.

Hozzátette, szerinte az úthálózat minőségének megőrzése érdekében tengelysúly mérésére alkalmas érzékelők telepítése és a már meglevők karbantartása szükséges.

A kormány terveiben szerepel az Ukrán Vasút pályáinak javítása és a gördülőállomány korszerűsítése.

„Folytatjuk a vasúti infrastruktúra fejlesztésére irányuló kezdeményezések végrehajtását” – tette hozzá Smihal.

Mint kiderült, 2024-ig az állami közútkezelő vállalat (Ukravtodor) 24 ezer kilométernyi út korszerűsítését tűzte ki célul.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó