Magyarországot dicsérik az ukrajnai románok

Arra panaszkodnak az ukrajnai románok, hogy anyaországuk, Románia nem foglalkozik velük, miközben az ukrán vezetés a 2017-ben hozott oktatási törvénnyel ellehetetlenítette a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását. A Libertatea bukaresti portálnak nyilatkozó románok pozitív, követendő példaként emlegették a magyar kormányt, amely határozott diplomáciai lépéseket tesz a jogfosztások ­miatt, emellett anyagilag is támogatja a kárpátaljai magyarokat.

„Románia elfelejtett minket” – mondta Elena Nandris, aki évekig volt egy Csernyivci melletti község, Mahala polgármestere. Ukrajna délnyugati, déli részén és Kárpátalján közel félmilliónyi román ajkú ember él, egy részük moldovai­nak vallja magát. Radu Emanoil Petrasescu ciudei iskolaigazgató elkeserítőnek tartja az új tanévtől kezdődő helyzetet, ősztől ugyanis már a módosított jogszabály szerint oktatnak, ami azt jelenti, hogy az ötödik osztálytól nincs lehetőség anyanyelvi tanulásra az Ukrajnában élő kisebbségeknek.

– Még reménykedünk. Bízunk egy konkrét, kemény, tiszteletet parancsoló fellépésre a mi történelmi hazánktól, az elnöktől – fogalmazott Petra­sescu. Szerinte a román gyerekek köré­ben drámai módon felgyorsulhat az anyanyelv ismeretének romlása, s ezáltal az asszimiláció, olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője az erdélyi Krónikának elmondta, a román–ukrán kapcsolatok a 2014-es krími orosz intervenció után javultak, jelenleg komoly biztonságpolitikai együttműködés van a két ország között. Ennek keretében évente rendezik meg a zömében román és ukrán részvételű Black Sea Shield tengeri hadgyakorlatot, romániai szakemberek adnak tanácsot a donbászi konfliktusban, valamint a kijevi kormányzat kibervédelmében. Barabás T. János emlékeztetett rá: az Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa több levélben is beszámolt a bukaresti kormánynak a románságot ért sérelmekről. A szervezet értetlenségének adott hangot a Románia által biztosított oktatási támogatás eltörlése miatt is.

 – Bukarest mintha beletörődött volna az ukrajnai román közösség eltűnésébe, eszerint fontosabb a „regionális biztonsági vezető hatalom” státus amerikai segítséggel való elérése és ezáltal a Moldovai Köztársaság bekebelezése – fogalmazott a Románia-szakértő.

Románia és Ukrajna egyaránt az orosz befolyás miatt aggódik, Románia biztonságpolitikai megfontolásból nem lép fel határozottan az országban élő román kisebbség jogfosztása ellen – nyilatkozta a Krónika erdélyi magyar napilapnak Barabás T. János.

 

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó