80 évig eltűntnek számítottak: ukrán katonák holttestére bukkantak Németországban

Az ukrán külügyminisztérium és a helyi aktivisták kérésére a brémai hatóságok nagyszabású ásatásokat kezdtek, melyekhez ukrán régészek is csatlakoztak.

Régészeti ásatásokat végeztek a németországi Bréma városában egy ipari építkezés előkészítéseként az úgynevezett „orosz temető” helyén, ahol szovjet hadifoglyokat temettek el, írja a goloskarpat.

Dmitro Kuleba külügyminiszter  Facebook-oldalán tette közzé, hogy három, 80 éve eltűntnek tekintett ukrán származású katona holttestét azonosították.

Az első leletek között volt egy 14683-as katonai jelvény, amelyről kiderült, hogy Ivan Paszternáké volt. Később az Ukrán Nemzeti Történeti Múzeum segítségével sikerült felkutatni az eltűntnek vélt katona hozzátartozóit.

Ivan Paszternakon kívül két másik ukrán katonát is azonosítottak, a kijevi származású, 1921-es születésű Szerhij Szelik (Zelik) és az 1915-ös születésű Volinyból származó Mikola Kovalcsuk holttestét. Szerhij rokonait már értesítették a hatóságok, Mikola rokonait továbbra is keresik – közölte Dmitro Kuleba.

A miniszter megjegyezte, hogy az ásatások 2022 márciusáig tartanak. Addigra valószínűleg sikerül megtalálni és azonosítani az itt eltemetett többi katona tetemét.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó