Újabb megye kerül vörös zónába

Tizennégy régió a narancs, Ivano-Frankivszk megye a vörös, a fennmaradók megyék a sárga zónában találhatók, közölte ma az egészségügyi minisztérium. Közben a technogén-ökobiztonsági és rendkívüli helyzetek állami bizottsága ma úgy döntött, január 27-től Rivne megyét is átsorolja a járványügyi szempontból legveszélyesebb zónába, közölte Oleg Nemcsinov, a Miniszteri Kabinet minisztere. Ukrajnában az elmúlt nap folyamán 161 […]

Kevés a fiatal pedagógus

A fiatal tanárok pozitív hatással vannak az iskolásokra

A fiatal pedagógusok pozitívan hatnak a gyerekek tanulás iránti érdeklődésének fokozására, olvasható egy friss tanulmányban, amit az Osvita idéz.  A kutatás szerzői megjegyzik, a válaszadók elmondása alapján a tanulás iránti vágy növekedése többek között a fiatal tanárok innovatív oktatási megközelítésének, a tanulókhoz való barátságos hozzáállásának köszönhető. Az iskolaigazgatók ugyanakkor azt, hogy kevés a fiatal munkaerő, […]

Tavaly közel 200 téves riasztás érkezett a kárpátaljai hatóságokhoz

A 2021-es évben 198 alkalommal tárcsázták indokolatlanul a segélyhívó számokat Kárpátalján – tudatta a rendőrség sajtószolgálata. Azokat, akik téves bejelentést tettek a rendőrségen, a mentőszolgálatnál vagy a katasztrófaelhárításnál 850-től 3400 hrivnyáig terjedő pénzbírsággal sújtották, írja a Mukachevo.net. A rendfenntartók arra kérik a lakosságot, csak valós vészhelyzetek esetén használják a segélyhívó vonalakat, ne tegyenek téves bejelentéseket […]

Smihal: márciustól emeljük az ukrajnaiak nyugdíját

Idén a 75 és 80 év feletti nyugdíjasok állami támogatásának mértékét növelik. Az indexálás mértéke márciustól 14 százalék, ami azt jelenti, hogy 5 millió 900 idős embernek, akinek 2019 előtt számolták fel a nyugdíjat, átlagosan 500 hrivnyával emelkedik a havi juttatása. A 75 és 80 év felettiek idén 456, illetve 570 hrivnya további állami támogatásban […]

Brutálisan végzett sógorával egy nagyszőlősi lakos

Január 25-én a reggeli órákban egy 35 éves nagyszőlősi lakos tett bejelentést a 102-es segélyhívó vonalon. A nő holtan talált rá testvérére – közölte a pmg.ua hírportál. A nyomozók a helyszínre érve megvizsgálták az áldozat holttestét. A férfi testén dulakodás nyomait észlelték: ajkai felrepedtek, fejét erős ütések érték. A vizsgálat során kiderült, hogy előző este […]

Kész katonákat küldeni Csehország Ukrajna védelmére

Ha a kijevi vezetés kéri, Csehország kész katonai csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy egy esetleges orosz agresszió esetén megvédje az ország területét – mondta Jana Cernochova cseh védelmi miniszter a Nezávislý Deník című lapnak adott interjújában, írja az UNIAN. Cernochova megjegyezte, hogy az európai országok most az orosz-ukrán határon kialakult feszültség diplomáciai megoldására törekszenek, és olyan […]

A parlament a világ közvéleményétől kér segítséget

A képviselők megszavazták azt a határozattervezetet, melyben a parlament a nemzetközi szervezetekhez, a világ országainak vezetőihez fordul az orosz katonai fenyegetés miatt. A dokumentumot 282 képviselő szavazta meg. Az Ellenzéki Platform – Az Életért kivételével minden frakció, képviselői csoport támogatta. A felhívásban az ukrán törvényhozás rámutat: az Orosz Föderáció azon követelése, miszerint a nemzetközi partnerek […]

Notórius bolti tolvajt fogtak Nagyszőlősön

A nagyszőlősi rendőrök elfogták azt a férfit, akit bolti lopás elkövetésével gyanúsítanak. A korábban már elítélt 19 éves helyi lakost őrizetbe vették. A napokban Nagyszőlős térségéből bolti lopást jelentettek a rendőrségen. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, és megállapították, hogy ismeretlen személy megrongálta az ablakot, majd behatolt az üzletbe. Zsákmánya mintegy 10 ezer hrivnya volt. […]

Vakcina: Ukrajnában, április 1-i adatok szerint, 248 734 embert érkeztek beoltani.

Ötszáz hrivnyát kap, aki felveszi a harmadik Covid-oltást

További ötszáz hrivnyát kap, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltás harmadik, emlékeztető dózisát – jelentette be Volodimir Zelenszkij. A szociális juttatás az eTámogatás program keretében a Gyija alkalmazás révén igényelhető. Az államfő nyilatkozatában kiemelte, a vírussal szembeni védettség minden beadott vakcina után növekszik. Ez a stratégia a fejlett országokban már általánossá vált. Ukrajna elnöke nyilatkozatában […]

A kárpátaljai iskolákat a távoktatás bevezetésére szorgalmazzák

A távoktatás mihamarabbi bevezetését tanácsolja a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal a gyerekek koronavírus-fertőzöttségének rohamos növekedése miatt. Az erről szóló döntést a technogén és ökológiai, valamint rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó megyei bizottság hozta meg hétfőn, január 24-én. Viktor Mikita kormányzó kiemelte, Kárpátalján az elmúlt héten 87 százalékkal nőtt a megbetegedések száma, továbbá megnégyszereződött a koronavírussal […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net