Hogy él most? nevezetű sorozatunkban olyan idős embereket keresünk fel, akik aktív korukban felelős beosztásban dolgoztak, s tevékenységük révén köztiszteletben álltak a kárpátaljai magyarság körében. Arról érdeklődtünk, merre vetette őket a sorsuk, hogyan telnek a napjaik most, miként élik meg a nyugdíjas létet.
Magyar Tímea
A nemzet napszámosa, e szavakkal jellemezte Turák Angélát, legújabb, most már sokadik könyve – a Köszönet – megjelenésének apropóján dr.Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője. A kötetben szakrális tematikájú versek, dalok, szépen illusztrált gyereknek szóló tanmesék kaptak helyet. A nyolcvannyolcadik életévében járó Angéla néni hosszú évtizedeken át nevelte a szépre, a jóra, sarkallta alkotásra az ungvári és Ungvár környéki tanítványait.
Kétségtelen, hogy elhivatottsága követésre méltó példa lehet a fiatal pedagógusok számára.
Jómagam másfél évtizeddel ezelőtt ismerkedtem meg vele, amikor beírattam kisiskolás lányomat a rajzstúdióba. S bár mozgásigényes csemetém nem sokáig tartott ki a ceruza és az ecset mellett, Angéla néni, amikor a napokban találkoztunk, legnagyobb meglepetésemre azt állította, hogy máig emlékszik rá, ahogyan a legtöbb egykori diákjára is.
– Az Ungvári Tanítóképző után a Drohobicsi Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom szakán szereztem diplomát, majd a Moszkvai Népművészeti Egyetemen folytattam tanulmányaimat – idézi fel életének fontos állomásait. – Első munkahelyem a Kaszonyi Középiskola lett, ahová frissdiplomásként helyeztek többedmagammal. Az igazgató kérdezte: jó-jó, fizikusunk, matematikusunk van, de ki fogja a rajzot tanítani? Hát én, jeleztem szerényen, s ezzel elkezdődött rajztanári pályám. Családi okok miatt egy időre Nagybereznára kerültem, de mindig visszahúzott a szívem Ungvárra. Egy idő után visszajöttem szülővárosomba, és a 10. számú Zalka Máté Középiskolában folytattam a tanítást, ahonnan a tanfelügyelőségre vezetett az utam. Később a PADIJUN gyermek és ifjúsági szabadidőközpontba kerültem, ahol megalapítottam a Bakonyi Zoltán stúdiót, melyben több mint húsz éven át oktattam.
Büszke vagyok rá, hogy több tanítványomat is a képzőművész pályára terelgettem, és arra még inkább, hogy elismert képzőművész lett belőlük.
Angéla néni rendkívül sokoldalú. Évtizedek óta csodálatos tájképeket és csendéleteket fest. Közel kétezerre teszi alkotásai számát. Virágai szinte életre kelnek. Egyébként hároméves korában édesanyja ösztönzésére kezdett el rajzolni. Különböző technikákat használ az akvarelltől a selyem-, olaj-, üvegfestésen, a grafikán, a monotípián át a pasztellig. Több gyermekkönyvet írt magyar, ukrán és szlovák nyelven, ezenkívül számos gyermekkönyvet is illusztrált. Mint mondja, a meseírásra pedagógusi pályájából merít ihletet, míg a versírásra a képzőművészet indította.
–A meséim a gyerekek körében szerzett tapasztalásaimból születtek, és olyan illusztrációkat készítettem hozzájuk, hogy olvasás közben azt kifesthessék, kivághassák, a megfelelő helyre ragaszthassák kis olvasóim. Ezáltal gyakorlatilag társszerzői lettek a Téli álmok, Őzike ajándéka, Mesélő ecsetek című könyveimnek.
– Hogyan sikerül egy öt-hatéves gyereket rávenni, hogy elkezdjen rajzolni? Pláne, ha nincs kedve hozzá. Már az első vonások után észrevehető, hogy van-e tehetsége ehhez?
– Voltak olyan gyerekek, akik szüleik nógatására vesznek ceruzát a kezükbe, de tapasztalataim szerint, ha nincs is kedvük hozzá, amikor kortársaik között vannak, megjön hozzá az „ihletük”. Ösztönzik őket a többiek. Elsőre soha nem lehet tudni, kiből lesz művész, a képesség fejleszthető és sokszor csupán évek múltán derül ki a rajzórán rosszalkodó gyerekről, hogy csínytevés közben is figyelt és elsajátította a szükséges technikákat.
A máig tiszta, csengő hangon éneklő szépkorú asszony egy ideje dallamokat is szerez.
Azt mondja, ezek csak úgy, festés közben alakulnak. A melódiákból aztán versek születnek…
Első kiállítását 1991-ben az Ungvári Hungarológiai Központban tekinthette meg a nagyérdemű. Azóta számos csoportos és egyéni kiállításon vett részt Ungváron, Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban, Németországban. Kiemelkedő tevékenységét több rangos díjjal ismerték el, így 1988-ban Ukrajna jeles népművelője, 1994-ben Ukrajna érdemes népművelője címmel tüntették ki.
A Tiszaháti Munkácsy Mihály Alkotótábor és a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület alapító tagja jelenleg is Ungváron él és alkot.
Angéla néni soha nem ül ölbe tett kézzel. Irigylésre méltó az alkotókedve. Nagyon könnyen és gyorsan fest. Nyolc éve hagyta ott a Bakonyi stúdiót, amit most egy kedves tanítványa vezet, de azóta sem tétlenkedik. Mostanában idősebbik fiával „konkurál”, aki ugyancsak ecsetet vett a kezébe. Két fia, öt unokája és egy dédunokája mellett soha nem érzi magányosnak magát. Az a leghőbb vágya, hogy egy kötetben megjelentesse eddigi munkáit, meséit, verseit, dalait. A reggeli vajas kenyér és tejeskávé után ma is mindennap nekiül és ír, fest, dalt szerez.
A sorozat korábbi írása:
