Január utolsó hétvégéjén harcművészeti szemináriumot tartottak Kárpátalján. A résztvevők Brazil Jiu Jitsu kategóriában sajátíthattak el új gyakorlatokat. A foglalkozáson részt vettek Gross Frigyes fekete öves mester és tanítványai, akik Marosvásárhelyről érkeztek vidékünkre. A rendezvénynek a Nagyszőlősi Harcművészeti Iskola adott otthont.
Varga Brigitta
– 2015-ben látogattam el először Kárpátaljára – mondta el lapunknak Gross Frigyes fekete öves mester. – A nagyszőlősi Gentherm vállalatnál kezdtem el dolgozni. Akkoriban már aktívan űztem ezt a küzdősportot és gyakran meséltem a kollégáimnak is róla, akik érdeklődve fogadták és felvetették annak ötletét, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk egy helyi tornateremben. 2016 januárjában tartottuk meg az első foglalkozást. Ott kezdődött minden, a többi már történelem. Jelenleg Marosvásárhelyen tartok Brazil Jiu Jitsu edzéseket, azonban lehetőségeimhez mérten igyekszem vissza-visszatérni Kárpátaljára is. Ezúttal két csoportnak – gyerekeknek és felnőtteknek – tartottunk edzéseket. A picikkel kicsit nehezebb volt, mert elég bonyolult gyakorlatot választottunk, az úgynevezett half guardot, mellyel azonnali feladásra kényszerítik az ellenfelet. Náluk a figyelem lekötése a legfőbb gond, nem igazán tudnak még hosszú távon egy dologra koncentrálni. A felnőttek egy kimono fojtás mozdulatot sajátíthattak el.
Havriluk Róbert vezetőedzőtől megtudhattuk, az iskola tavaly novemberben költözött át a mostani, új terembe, ahol bárki megismerkedhet a Brazil Jiu Jitsuval, akár hobbi vagy versenysport szinten is.
– A mostani helyzetben nem mindig van lehetőségünk nagyobb létszámú találkozó megszervezésére vagy külföldi vendégek meghívására, azonban igyekszünk évente legalább két-három eseményt lebonyolítani– jelentette ki Havriluk Róbert vezetőedző. – A szemináriumon körülbelül 20 gyerek és 15-20 felnőtt vett részt. Nagyszőlősön 2016 óta vannak küzdősportedzések. Ez az új terem tavaly novemberben nyílt. Jelenleg Brazil Jiu Jitsu mellett tartunk még MMA/ és Kick-boksz-edzéseket is.
A Harművészeti Iskola oktatói nemcsak Nagyszőlősön, hanem Beregszászon is tartanak tréningeket. Céljuk, hogy minél több emberhez eljusson a küzdősport híre, ennek megfelelően tavasszal a Tiszapéterfalvai kistérség településein is szeretnének foglalkozásokat tartani.
– A Brazil Jiu Jitsuról tudni kell, hogy nemcsak egy harcművészet – fogalmazott Rezes Szabolcs, a Pro Cultura Ugocsa Jótékonysági Alapítvány igazgatója. – A maga nemében matematika, mértan, mely a XXI. század gyermekeinek mindenféleképpen érdekes lehet, hiszen a realisták korát éljük. A fogásokat, a mozdulatokat előbb fejben kell megtervezni és aztán kivitelezni. Beregszászban és Nagyszőlősön is van csapatunk, de itt nem állunk meg. Tavasszal a Tiszapéterfalvai kistérség felé terjeszkednénk. Szőlősgyulán és Nevetlenfaluban szeretnénk képzéseket tartani.