A megszállt területek katonai erővel való visszafoglalása nincs napirenden – jelentette ki több ukrán vezető is.
Csaknem egy időben több ukrán politikus is megerősítette: az adott körülmények közepette Kijev nem tervezi azt, hogy katonai erővel foglalja vissza az oroszok által megszállt Krímet, s nem szándékozik ilyen módszert alkalmazni a szakadárok ellenőrizte donbászi régióban sem.
Az ilyen lépés bizonyosan polgári áldozatokat követelne. „Felelős ország vagyunk, ezt nem engedhetjük meg” – mondta Olekszij Danilov. A nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy Ukrajna lemond ezekről a területekről
Ugyanilyen szellemben nyilatkozott a kérdésben Valerij Zaluzsnij. Az ukrán hadsereg főparancsnoka Vlagyimir Putyin kijelentésére, miszerint Ukrajna támadásra készül, megerősítette: katonai erő alkalmazásáról Donbász ideiglenesen megszállt területén, illetve a Krímen „semmilyen tanácskozás nem folyt, ilyen terveket nem dolgoztak ki”.
Korábban Olekszij Reznyikov védelmi miniszter is kizárta a támadás lehetőségét.