Végső Eszter a hangja sokak számára ismert. A fiatal újságíró a Pulzus Rádió hírszerkesztője és a Határtalan című magazinműsor szerkesztője. Ambiciózus, lelkes, közlékeny. A munkája számára nemcsak megélhetést, feltöltődést is jelent. Azon emberek egyike, akik megtalálták helyüket ebben a zavaros, ellentmondásos világban.
Varga Brigitta
– Mesélj egy kicsit magadról!
– 23 éves vagyok. Középfokú tanulmányaimat a Mezőkaszonyi Arany János Líceumban végeztem. A beregszászi főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerettem volna folytatni a tanulást, mivel mindig is humán beállítottságú voltam, ami nálunk az egész családra jellemző. Van két nővérem, akik szintén a magyar nyelv, a magyar irodalom szerelmesei. A ZNO-t azonban nem sikerült teljesítenem, így e tervem megbukott, de ez nem tántorított el a továbbtanulástól. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában szereztem diplomát szociálpedagógia szakon. Itt azonban megálltam. Úgy gondoltam, várok egy évet, és ha nem sikerül elhelyezkednem, megtalálni a magam útját, akkor folytatom a tanulást.
– Hogyan lettél a Pulzus Rádió munkatársa?
– A diplomám kézhezvétele után két héttel érkezett a felkérés, miszerint a rádió hírszerkesztő munkatársat keres és engem szeretnének alkalmazni. Ennek lassan négy éve. A továbbtanulással felhagytam. Nem volt könnyű meghoznom ezt a döntés, de egyáltalán nem bántam meg. Nem állítom, hogy ez követendő példa lenne. Nálam bevált, mivel a rádiós munka során rátaláltam önmagamra. Igaz, egészen fiatalon kerültem felelősségteljes munkakörbe, számtalan kihívással kellett szembenéznem, de minden kezdet nehéz. Nem mellesleg visszahúzódó és introvertált személyiség vagyok. A barátaim gyakran poénkodtak is azon, hogy pont a média területén helyezkedtem el. Így minden nap tanulási folyamat, küzdelem számomra, melynek során szembenézek a gyengeségeimmel, és megpróbálok felülkerekedni rajtuk.
– Mit szeretsz leginkább a munkádban?
– Nem lehet ráunni, hiszen nincs két egyforma nap, ahogyan ember sem. Új ismeretségekre tettem szert ez idő alatt. Megtanultam csapatban dolgozni és alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez.
A hírszerkesztésen kívül a Határtalan című magazinműsort szerkesztem Bekfi Fazekas Máriával, melyben rendezvényekről mesélünk és elismert embereket mutatunk be a hallgatóságnak.
Sokan nem is tudják, hogy egy-egy interjú elkészítése milyen sok a háttérmunkával jár. Előre fel kell készülnünk az adott témából, amihez fontos a naprakészség, a jó kommunikáció, a pontosság, majd mikor elkészült az interjú, jöhet a technikai része: többszöri visszahallgatás, vágás, szerkesztés. Félénk természetem révén a háttérmunkát élvezem a legjobban. Jobb szeretek a laptop mögé bújni, szerkeszteni, írni, javítani, ez sokkal inkább lázba hoz.
– Hazaviszed a munkát?
– Ebben a szakmában ez elkerülhetetlen. A kezdetekben különösen gyakran fordult ez elő, de nagyon rossz stratégiának bizonyult. Manapság sokkal inkább fejben nem tudok elszakadni tőle.
Ahogy a mondás tartja, a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte, épp ezért mindig nyitott szemmel kell járnom.
Ha csak sétálok az utcán, s látom, hogy kitettek egy új jelzőlámpát, rögtön feljegyzem, lövök egy képet róla. A munkahelyemen sem az van, hogy akkor most ütött az óra, vége a munkaidőnek, lezárom a laptopot és szaladok haza, hanem inkább fél órával, akár egy órával is tovább maradok, de elvégzem a teendőimet. Nem szeretek semmit félbehagyni. Amikor rögzítek egy hanganyagot, nem süllyesztem a mappa mélyére, hanem rögtön feldolgozom, míg friss az élmény, amikor még benne vagyok a beszélgetés hangulatában.
– Volt már olyan, hogy felismertek a hangod alapján?
– A szülőfalumban az ismerősök, a rokonok, a szomszéd nénik, de ezt leszámítva nem igazán.
– Minden munkahelyen vannak nehéz napok. Hogyan lendülsz túl ezeken?
– Leginkább az segít, ha kibeszélhetem magamból a felgyülemlett feszültséget. Olyan közegben, ahol el tudom magam engedni, rengeteget beszélek, ezt már nevezhetjük szakmai ártalomnak is.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Nincsenek konkrét terveim, egy dologban viszont biztos vagyok, mindenképpen itthon szeretnék maradni. Van csodálatos munkám, családom, barátaim, párom. Lehet, hogy könnyebb külföldön kialakítani egy stabil, biztonságos anyagi hátteret, de ha mérlegre teszem e kettőt, nekem nem ér meg annyit az a plusz kereset, hogy elhagyjam a szülőföldemet. Nyilván itthon nehezebb és sokkal leleményesebbnek, élelmesebbnek kell lenni, de talán éppen az a kárpátaljai ember sajátossága, hogy feltalálja magát, és megél ilyen nehéz körülmények között is.
