A cseh elnök nem tart attól, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát

Milos Zeman cseh államfő nem tart attól, hogy Oroszország esetleg megtámadná Ukrajnát – tájékoztatott az MTI.

A CNN Prima News prágai kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva vasárnap Zeman azt mondta, hogy a jelenlegi feszültséget „a szavak háborújának” tartja mindkét fél részéről, és szeretné, ha ez így is maradna. Úgy véli, az oroszok „nem bolondok” és tudják, hogy Ukrajna megtámadásával sokkal többet veszítenének, mint nyernének.

„Ha összevetjük a nyereség és a veszteség oldalakat, s mivel nem buták (az oroszok), az jön ki, hogy veszítenének, ráadásul sokat veszítenének” – jelentette ki a cseh államfő a beszélgetésben.

Úgy vélte, hogy amennyiben mégis kialakulna valamilyen konfliktus, akkor az nagy valószínűséggel csak a két kelet-ukrajnai szeparatista régióra korlátozódna.

Milos Zeman azt is leszögezte, hogy nem támogatná a cseh katonák esetleges kiküldését a NATO keleti határára. „Ezt fegyvercsörtetésnek tartom” – mondta.

Január végén Jana Cernochova cseh védelmi miniszter ennek ellenkezőjét nyilatkozta.

Kész katonákat küldeni Csehország Ukrajna védelmére

 

Milos Zeman fenntartásait hangoztatta azzal kapcsolatban is, hogy Csehország mintegy 4000 tarackágyú lövedéket ajándékozott Ukrajnának szolidaritása jeléül.

„Mint üzletember, inkább eladtam volna a lövedékeket” – jegyezte meg Zeman.

Másfelől – mondta az elnök – érti, hogy Csehország megszabadult a lövedékektől, mert azok olyan ágyúkba használatosak, amelyeket rövidesen a hadsereg kivon a szolgálatból.

Csehország több ezer ágyúlövedéket ajándékoz Ukrajnának

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint azonban nagyon valószínű, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök el fogja rendelni az Ukrajna elleni támadást. Hozzátette, az Egyesült Államok nem azért küldött csapaterősítést Európába, hogy háborút robbantson ki Ukrajnában Oroszország ellen.

Jake Sullivan: „Nagy a valószínűsége, hogy Putyin elrendeli az Ukrajna elleni támadást”

Forrás:
KISZó/MTI

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó