Macron többekkel egyeztetett moszkvai és kijevi útja előtt

Emmanuel Macron francia elnök telefonon egyeztetett Boris Johnson brit miniszterelnökkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az orosz–ukrán válságról. Mindezt nem sokkal azelőtt, hogy Moszkvába és Kijevbe látogat – jelentette be a francia elnöki hivatal tájékoztatására hivatkozva az MTI.

A megbeszélések középpontjában „a szövetségesek közötti folyamatos egyeztetés keretében az Ukrajna és Oroszország közötti feszültség állt” – áll a közleményben.

Stoltenberg főtitkárral folytatott beszélgetése során Macron hangsúlyozta, „mindenképpen folytatni kell azt a munkát, amellyel a párbeszéden keresztül megtalálhatják az utat a válság enyhítéséhez. Mindezt teljes egységben, az európai biztonság alapvető elveinek, az államok szuverenitásának és az ezzel járó jogoknak a maradéktalan tiszteletben tartása mellett” – fogalmazott az Élysée-palota sajtóközleménye.

A tájékoztatás szerint Stoltenberg „üdvözölte ezt a megközelítést”, és „megköszönte a francia elnöknek a szövetségesek közötti egyeztetést hivatalos látogatásai előtt”.

Macron ma (február 7-én) Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, kedden pedig Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik.

Putyin Ukrajnáról és az orosz biztonsági garanciaigényekről tárgyalt Macronnal

Boris Johnson a maga részéről megosztotta e heti kijevi látogatásának eredményeit Macronnal, valamint tájékoztatta a Putyinnal nemrégiben folytatott beszélgetésének részleteiről – tette hozzá az Élysée-palota közleménye.

A felek megállapodtak abban, hogy a következő napokban folyamatosan kapcsolatban lesznek.

A nyugati országok azzal vádolják Moszkvát, hogy – miután mintegy százezer katonát telepített az ukrán határ orosz oldalára – katonai behatolást készíthet elő, ezt azonban a Kreml tagadja, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak a saját biztonságát igyekszik megvédeni.

70 százalékos orosz harci készültség az ukrán határ mentén

Forrás:
KISZó/MTI

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó