Nagy reményekkel utazott Pekingbe Csundák-Dancsa Annamária kárpátaljai snowboardos. A zsinórban negyedik téli olimpiáján szereplő hódeszkás a vártnál rosszabb eredményt ért el, pedig az előjelek biztatóak voltak. Ám a sportoló számára rémálommá vált a pekingi olimpia, bekövetkezett az, amitől a legjobban tartott.
2010-ben a kanadai Vancouverben, az akkor mindössze 19 éves Annamária a 16. helyen végzett, viszont 2014-ben Szocsiban, majd 2018-ban Pjongcsangban egyaránt a 21. helyen zárt. Elutazása előtt a sportoló azt nyilatkozta a KISZó-nak, hogy fizikálisan és mentálisan is tökéletes állapotban van, abban bízott, hogy sikerül javítani a vancouveri eredményén. Erre minden esélye megvolt, hisz az olimpiát megelőző versenyeken kimagasló eredményeket ért el, a Világkupa-sorozat ausztriai állomásán a 10. helyen zárt. Ezek tükrében bizakodással vártuk Annamária keddi futamát.
A hódeszkás a suspilne.media hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy megérkezését követő második napon, február 2-án pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ám a verseny előtt egy nappal hétfőn február 6-án már negatív volt a teszteredménye így engedték, hogy rajthoz álljon másnap. Már zajlott a selejtező, amikor, az egyik szervező közölte vele, hogy mégsem versenyezhet, ugyanis gondok akadtak a tesztjeivel. Végül az ukrán küldöttség képviselőjének sikerült elérnie, hogy Annamária mégis elindulhasson a versenyen. Ám ez mindössze 5 perccel a rajtja előtt derült ki, amikor már teljesen letett arról, hogy részt vehet a versenyen. Így nem volt ideje megfelelően ráhangolódni az első futamára, ami nem sikerült jól, ami érthető ilyen lelki megpróbáltatás után.
A szakágban minden szakaszban két futamot rendeznek, a versenyzők mindkét pályát egyszer-egyszer teljesítik. A selejtezőből az összesített időeredmények alapján a legjobb 16 versenyző jutott a nyolcaddöntőbe, ahol már egyenes kieséses rendszerben versenyeznek a sportolók. Mindig az a versenyző jut tovább, aki előbb halad át a célvonalon. Annamária számára rosszul sikerült a kvalifikáció, 1:37.79-es idővel a 26. helyen zárt a 32 fős mezőnyben, így nem jutott be a legjobb 16 közé. Az ungvári sportoló nem ilyen szereplése számított.
Ester Ledecka megvédte olimpiai bajnoki címét. A cseh versenyző rendkívül könnyedén ismételte meg négy évvel ezelőtti sikerét, ugyanis hatalmas fölénnyel nyerte meg a kvalifikációt, majd a nyolcaddöntőtől kezdve egyetlen ellenfele sem tudott vele végigmenni a pályán, így kétség sem férhetett az újabb aranyérméhez. Mögötte az osztrák Daniela Ulbingé lett az ezüstérem és a szlovén Gloria Kotniké a bronz.
Kedden rendezték a férfiak szuperóriás-műlesikló versenyét, amelyben a kárpátaljai Ivan Kovbasznyuk is rajthoz állt. A technikás pályán alaposan megrostálta a mezőnyt, ugyanis a 47 indulóból tizenhárman kiestek, köztük az összetett vk-ban listavezető svájci Marco Odermatt és hétfőn lesiklásban győztes honfitársa, Beat Feuz is. A kárpátaljai induló 1:25.56-os idővel ért célba és ezzel egy helyet javított az egy nappal korábban lesiklásban elért helyezésén és 32. lett, ugyanakkor lemásolta négy évvel ezelőtti pjongcsangi eredményét. A számot Matthias Mayer nyerte. Az osztrák megvédte a Pjongcsangban szerzett elsőségét, és a sportág történetében harmadikként tudott három különböző játékokon aranyérmet nyerni. A 31 éves Mayer négy századdal bizonyult gyorsabbnak a meglepetésre második amerikai Ryan Cochran-Siegle-nél. Harmadikként a szakági világkupában élen álló norvég Aleksander Aamodt Kilde zárt.