Az úthibák kijavítása már elkezdődött. A Kijev–Csap útvonal több mint 70 kilométeres felújítását tervezik az idén Kárpátalján, számolt be a Suspilne. A megyei közútkezelő vállalat szóvivője megjegyezte, jelenleg 5 brigád foltozza a gödröket. Olyan útszakaszokról van szó, ahol 2003 óta nem végeztek teljeskörű útjavítást. A sofőrök is panaszkodnak, a sajtó épp lencsevégre kapta az egyiket, […]
Nap: február 9, 2022
Kárpátalja a harmadik legélhetőbb hely Ukrajnában
A 2022-es ökológiai minősítés szerint Zsitomir és Csernovic megye után Kárpátalja a harmadik legkevésbé szennyezett hely Ukrajnában, adta hírül az Uzhgorod.net Különböző kritériumokat választottak a megyék ökológiai helyzetének értékelésére. Az átlagérték 0 pont. Ha az adott megyében rosszabb volt a helyzet, mint az ország egészében, akkor negatív értéket jegyeztek fel róla, ha jobb, akkor pozitív […]
Új szolgáltatásokkal bővül a Gyija
A digitális átalakulási minisztérium több új szolgáltatást indított el a Gyija közszolgálati portálon. Ezek között szerepel többek között a lakcímváltoztatás bejelentése, a nyugdíjfolyamatok nyomon követése, az erkölcsi bizonyítvány igénylése. Mihajlo Fedorov digitális átalakulásért felelős miniszter kifejtette, mostantól online is lehetséges az erkölcsi bizonyítványok igénylése, mely az egyik legkelendőbb hivatali okirat az ukrán állampolgárok körében. Évente körülbelül egymillió példányt állítanak ki. Fedorov hozzátette, […]
Ukrajna jelentős mennyiségű baromfihúst exportált
2021-ben az ország 459 ezer tonna baromfihúst exportált, ezzel új rekordot beállítva e termék külföldre szállításában – számolt be az Agrárgazdasági Intézet Nemzeti Kutatóközpont sajtószolgálata. Bohdan Duhnickij, az intézmény munkatársa szerint az ukrán baromfiexport értéke 2021-ben 29 százalékkal, 716 millió dollárra nőtt. A szakértő elmondta, jelenleg ukrajnai húskészítményeket exportálnak a Közel-Keletre, Ázsia más részeire, az […]
Koronavírus: Tízről öt napra csökkentették a házi karantént
Az egészségügyi minisztérium a korábbi tízről öt napra csökkentette a kötelező önelszigetelés idejét azok számára, akiknél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter azzal indokolta az intézkedést, hogy a felmérések szerint a betegek a tünetek megjelenését megelőző 2 és az azt követő 3 nap során fertőznek. Ezért a tünetmentes páciensek számára is 5 napra rövidítették […]