Moszkvában és Párizsban is mérleget vontak Emmanuel Macron francia elnök oroszországi, majd ukrajnai útja után. A francia álláspont szerint Ukrajnának végre kell hajtania a minszki megállapodásokat, a Kremlben szkeptikusan viszonyulnak mindehhez.
Voltak pozitív jelzések a francia és az ukrán elnök keddi sajtótájékoztatóján, ám Moszkva ezekből nem hallotta ki, hogy Kijev elkötelezte volna magát az ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások végrehajtása mellett – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Peszkov Emmanuel Macron, a soros EU-elnök Franciaország államfője és ukrán hivatali partnere, Volodimir Zelenszkij keddi kijevi közös sajtótájékoztatójára reagált. Macron egy nappal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt az ukrajnai rendezés és az orosz biztonsági garanciaigények ügyében.
Az orosz elnöki szóvivő szerint a helyzet világosabbá válik, miután Putyin és Macron az előzetes megállapodás értelmében ismét telefonon egyeztet egymással. Peszkov megerősítette, hogy az ukrajnai rendezésről tárgyaló „normandiai négyek” – Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország – vezetőinek politikai tanácsadói csütörtökön Berlinben ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. Hozzátette, hogy a tárgyalások perspektívája a minszki megállapodások végrehajtásától függ.
A minszki megállapodások jelentik az egyetlen módot a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására és a fenntartható béke elérésére – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.
A francia elnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kifejtette, hogy megvitatta ezt a kérdést előző nap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. Szavai szerint Putyin biztosította őt arról, hogy Moszkvának szándékában áll a minszki megállapodások végrehajtása. Hozzátette, hogy Zelenszkij is ugyanerről biztosította őt. „Nekem úgy tűnik, hogy ma ez az egyetlen út, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a tartós béke felé haladjunk” – mondta.
Macron szerint a minszki megállapodások eszközként szolgálnak Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmére. Hangsúlyozta, hogy minden érintett félnek teljesítenie kell a megállapodásban vállalt kötelezettségeit.
„Putyin biztosított arról, hogy nem ő volt az eszkaláció kezdeményezője, ő csak reagál rá. Ugyanakkor látjuk viszont az orosz csapatok bázisait Fehéroroszországban és a manővereket, ő mindezt a ránehezedő nyomással és a feszültséggel indokolja” – magyarázta Macron. Véleménye szerint Oroszország nyomásgyakorlása ellenére is folytatni kell a rendezési folyamatot.
Sikeresnek bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök előző heti találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azóta ugyanis jelentős párbeszédhullám indult el Oroszország és a Nyugat között, ami az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja – ezt már a magyar diplomáciai tárca közleményben közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentése alapján.
„Örülünk, hogy a miniszterelnök úr jégtörő akciója sikerrel járt ebből a szempontból, és most európai vezetők szinte egymásnak adják a Kreml kilincsét” – fogalmazott a miniszter.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy szomszédos országként Magyarországnak érdeke egy erős és stabil Ukrajna, ezzel párhuzamosan azonban az is, hogy Kijev végre beszüntesse a magyarellenes politikáját.
„Amennyiben ez így folytatódik, az súlyosan korlátozni fogja a magyar kormány döntési szabadságát Ukrajna jövőbeni támogatása vonatkozásában” – figyelmeztetett.