Mit hozott a francia elnök kijevi „békeútja”?

Nem beszélhetünk valódi áttörésről Emmanuel Macron francia elnök kijevi látogatása kapcsán, véleményezte Ruszlan Bortnik neves kijevi elemző.

A politológus megítélése szerint Kijev részéről nincs meg a kellő szándék a Moszkva által sürgetett minszki megállapodások végrehajtására. Bortnik kijelentette: amennyiben a minszki paktum alapján valósulna meg a donbászi rendezés folyamata, az merőben átírná az Ukrajnában 2014 óta meghonosodott politikai modellt, ami nem érdeke a mostani vezetésnek.

Az elemző szerint jó ideig lesz még úgy napirenden a minszki egyezmény, hogy érdemi elmozdulás mégsem fog bekövetkezni.

Bortnik minimálisra teszi az esélyét annak is, hogy a közeljövőben sor kerülne egy Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozóra. Ezt azzal indokolja, hogy a valóságban egyik államfőnek sem fűződik érdeke egy ilyen találkozó létrejöttéhez, mert egyszerűen nincs mit mondaniuk a másiknak.

Arra a kérdésre, hogy valós-e egy totális háború kirobbanásának az esélye, Bortnik óvatos választ adott.

Szerinte minden diplomáciai és politikai bravúrra szükség lesz ahhoz, hogy a tárgyalóasztalnál szülessék valamilyen kompromisszumos megoldás, nem pedig a harctéren csapjanak össze a sokszor merőben eltérő orosz, ukrán, nyugati álláspontok.

https://kiszo.net/2022/01/30/ukran-orosz-konfliktus-lesz-e-haboru-%e2%94%82-kiszo-hatter/

Forrás:
KISZó/GolosUA

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó