Ukrán válság – Kreml: Kijev nem hajlandó teljesíteni a minszki megállapodásokat

Kijev mindent megtesz azért, hogy ne teljesítse az ukrajnai rendezés alapelveit rögzítő minszki megállapodásokban rögzített kötelezettségeit – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov ezt azt követően mondta, hogy Berlinben péntekre virradóra, csaknem kilencórás tárgyalást követően, eredménytelenül ért véget a „normandiai négyek” – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – vezetői politikai tanácsadóinak találkozója.

„Valójában nem kell túlbonyolítani a feladatot. A feladat a minszki intézkedéscsomag végrehajtásának biztosítása, amely rögzíti a felek kötelezettségeit, teljesen világosan leírt sorrendben. A feladat ebben áll. A tárgyalófeleknek eddig nem sikerült közelebb kerülniük ennek a feladatnak a teljesítéséhez” – mondta Peszkov.

A Kreml szóvivője azzal vádolta meg az ukrán felet, „hogy különböző interpretációkban mindent elkövet annak érdekében, hogy ne teljesítse a rögzített kötelezettségeit”.

Dmitrij Kozak, az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője, aki a „normadiai négyek” berlini tanácskozásán az orosz küldöttség vezetője volt, a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint az állította, hogy szóban egyetértés alakult ki Oroszország, Németország és Franciaország között a politikai rendezés mikéntjéről. Az ukrán fél azonban, mint mondta, még azt is elutasította, hogy a tanácskozásról kiadni tervezett közös nyilatkozat idézze a minszki megállapodásoknak azt a kitételét, hogy a Donyec-medence konfliktus utáni státusáról Kijevnek az érintett területek képviselővel kell tárgyalnia.

A Kreml tisztségviselője kijelentette, hogy nem látott készséget a német és a francia fél részéről arra, hogy nyomást gyakoroljon Kijevre. Kozak szerint az ukrajnai rendezés ügyében patthelyzet alakult ki. Rámutatott, hogy Ukrajna jelentős erőket vont össze a szakadár területek határán, de, mint mondta „nagyon nehéz megmondani”, hogy Kijev mennyire kész a diplomáciai helyett katonai úton megoldani a konfliktust. A politikus szerint egyelőre nem esett szó a „normandiai négyek” újabb csúcstalálkozójáról.

A 2015-ben aláírt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is jóváhagyott minszki megállapodások a délkelet-ukrajnai politikai rendezés alapelveit rögzítik, a csapatszétválasztástól kezdve az amnesztián át a területnek a módosítandó ukrán alkotmány által szavatolandó különleges státusáig. Ez utóbbiról Kijevnek a szakadár „népköztársaságokkal” kellene megállapodnia.

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó