200 ezer euró helyett büntetett előélettel „gazdagodott”.
Ivan L. szlovák állampolgárságú programozó 2021 októberében azzal a céllal érkezett Ukrajnába, hogy két, egyenként 1,9 kilogrammos, higannyal teli tartályt csempésszen át az ukrán–szlovák határon.
Az Ungvári Városi Járási Bíróság felfüggesztett börtönbüntetést irányozott elő a férfinek, aki vállalta, hogy 200 ezer euró fejében átvisz 3,5 kilogramm higanyt az ukrán–szlovák határon. Terve kudarcba fulladt, a csempész pénz helyett büntetett előélettel „gazdagodott”.
Mint kiderült, Ivan L. szlovák programozó ismeretlen személytől vásárolta a higanyt. A férfi az üvegtartályokat nadrágokkal tekerte körül, majd a sporttáskájába helyezte azokat.
A csempészetet a Kisszelmenc–Nagyszelmenc gyalogos határátkelőn kísérelte meg, ahol azonnal őrizetbe vették.
Az ügy iratai alapján a határon lefoglalt csomagokon gyári címke volt, amelyen a Mercury és a nettó tömeg 1730 gramm felirat szerepelt. A szakértő szerint a tartályok valóban mérgező fémhiganyt tartalmaztak.
A tárgyalás során Ivan L. elismerte bűnösségét, megbánást tanúsított. Kifejtette, hogy egy hónappal a bűncselekmény előtt találkozott az ismeretlen férfival, aki visszautasíthatatlan üzletet ajánlott neki. Később a megbízó kék sporttáskát adott át neki, és biztosította arról, hogy abban nincsenek tiltott anyagok, így a határátkelés problémamentes lesz. A megrendelő maga szállította Ivant az ellenőrzőponthoz, és közölte, hogy Szlovákiában átveszik tőle a csomagot, majd kifizetik a szolgáltatásait.
Marianna Kregul, az Ungvári Városi Járási Bíróság bírája figyelembe vette a vádlott megbánást tanúsító magatartását, és három év börtönbüntetésre ítélte, melyet egy év próbaidőre felfüggesztett.
A férfit szabadon engedték, ám időszakonként köteles megjelenni a rendőrségen. Ezenkívül Ivan L.-t több mint 15 ezer hrivnya perköltség megtérítésére kötelezték.
Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre 30 nap áll rendelkezésre.