Korrupt hivatalnokokat buktattak le

Az Állami Nyomozóiroda (DBR) befejezte a nyomozást két kárpátaljai adóhivatalnok ügyében, akiket 180 ezer hrivnya kenőpénz elfogadásáért vettek őrizetbe.

A DBR az állami adószolgálat megyei főigazgatóságának osztályvezetője és főellenőre ellen nyomozott. Az illetők 250 ezer hrivnyát követeltek az üzletembertől.

Megállapítást nyert, hogy 2021 tavaszán az adóhatóság tervezett ellenőrzés során hibás telekadó-felszámolást fedezett fel egy ingatlanokat, köztük raktárakat és egyéb létesítményeket bérbe adó kereskedőnél.

A hátralék – büntetés nélkül – 900 ezer hrivnyát tett ki. A hivatalnokok az államkassza helyett a saját meggazdagodásuk mellett döntöttek. Első körben 250 ezer hrivnyát követeltek az adócsalótól, később 180 ezerben egyeztek meg.

A pluszbevétel érdekében az illetékesek ígéretet tettek arra, hogy nem kezdeményeznek további ellenőrzést, és az információt nem adják át a vezetőségnek.

A DBR munkatársai a kenőpénz átvétele közben vették őrizetbe az „adószedőket”, akiket zsarolással és illegális haszonszerzéssel vádolnak.

A bűncselekmény szankciója 10 évig terjedő szabadságvesztést ír elő, illetve közügyektől való eltiltás és vagyonelkobzás is kiszabható.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó