Ukrán válság: a BBC azt írta, hogy Kijev lemondana a NATO-csatlakozásról

Jókora balhét szítottak Ukrajna brit nagykövetének állítólagos szavai, miszerint országa kész lemondani a NATO-csatlakozás szándékáról, csakhogy elkerülje az Oroszországgal való háborút.

Vadim Prisztajko – aki egykoron a külügyminiszteri tárcát is vezette – a BBC-nek nyilatkozva érintette a kényes témát. Később azzal érvelt, hogy az újságíró rosszul értelmezte a szavait, ő nem mondta azt, hogy országa lemondana a NATO-csatlakozásról, már csak azért sem, mert ezt a szándékot az alapokmányba is belevitték.

Prisztajko ugyanakkor hangsúlyozta, miután Ukrajna nem a NATO-tagja, ezért egy háború esetén nem számíthatna az észak-atlanti tanács katonai segítségére, ezért országának más, alternatív lehetőségeket is mérlegelnie kell. Kitért arra is, hogy egyes tagállamok részéről nem egyértelmű Kijev csatlakozási szándékának a támogatása, amit szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Érdekes adalék a félreértelmezett interjúhoz: a brit védelmi miniszter-helyettes azt mondta, amennyiben Ukrajna lemondana észak-atlanti integrációs céljáról, a maguk részéről támogatnák ezt.

Mint ismert, Oroszország egyik fő követelése Washingtonnal és nyugati szövetségeseivel szemben az, hogy Ukrajna ne lehessen a NATO tagja.

Szijjártó Péter: az ukránok csak ígérgetnek

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó