Ukrán válság: Kijev nem hisz Moszkvának, Nyugaton továbbra is háborúval riogatnak

Noha az orosz fél bejelentése szerint megkezdődött csapatainak visszavonása az ukrán határ közeléből, a nyugati körök folytatják a háborús hisztériakeltést, az ukrán külügyminiszter pedig bizonyítékokat követel Moszkvától. Amint azt a KISZó Online az elsők között jelentette, megkezdték a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget […]

Önálló „népköztársaságok” – a duma megszavazta, Putyinon a sor

Az Orosz Föderáció Állami Dumája jóváhagyta, hogy a testület terjessze az államfő elé a donecki és luhanszki szakadár „népköztársaság” független országként való elismerését. A javaslatot 351 képviselő támogatta, s azt azonnal továbbítják Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz – tájékoztatott Vjacseszlav Vologyin, a duma elnöke. Mint ismeretes, januárban az Állami Duma kommunista képviselői törvénytervezetet terjesztettek be a […]

Fának csapódott egy BMW Beregszászban

Egy útmenti fának csapódott Beregszászban egy BMW. A baleset a Munkácsi utcában történt, a kormánynál egy nő ült, közölte a hírt az Első (Persa) biztosító társaság saját facebook oldalán. Annak ellenére, hogy forgalmas útszakaszon történt a szerencsétlenség, szerencsére nem történt személyi sérülés, s más jármű sem rongálódott meg. A fának csapódott autó eleje azonban komoly […]

Példaértékű együttműködés ● Kárpáti Igaz Szó

Testvértelepülési megállapodás köttetett a Fejér megyében található Csókakő és a Beregszászi kistérséghez tartozó Nagymuzsaly között. Az elsődleges cél a magyar–magyar kapcsolatok átfogó fejlesztése. Hegedűs Csilla Az együttműködési megállapodást Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere és Fűrész György, Csókakő polgármestere látta el kézjegyével a beregszászi polgármesteri hivatal dísztermében. – Ez a dokumentum útmutatóul szolgál majd a […]

Fokozott készültségbe helyezik a rendőrséget

Az ukrán nemzeti rendőrség február 14. és 19. között fokozott készültségben lesz, közölte Igor Klimenko, a rendőrség vezetője. A rendelkezés szerint egy esetleges orosz invázió veszélye miatt helyezték fokozott készültségbe az ukrán rendvédelmi szerveket, írja a Goloskarpat hírportál. Február 19-ig a rendőrség növeli a járőrözések számát a városok utcáin, további helyzetjelző központokat létesít, védelem alá […]

RUS Army conflict Ukraine

Fellélegezhetünk? Oroszország elkezdte visszahívni csapatait az ukrán határtól

Miközben az amerikai titkosszolgálat és nyugati szövetségeseinek hírszerzése azt állítja, akár már holnap, február 16-án elkezdődhet Ukrajnában az orosz katonai invázió, a moszkvai védelmi tárca ma azt jelentette, elkezdték egyes csapatok visszavonását az ukrán határ közeléből. Az orosz szakminisztérium közlése szerint február 15-én, kedden elkezdődött a déli és a nyugati katonai körzetekhez tartozó alakulatok kivonása […]

Vesztegetési kísérlet miatt vonnak felelősségre egy magyar állampolgárt

130 euró kenőpénzt ajánlott fel a határőröknek egy 60 éves magyar állampolgárságú férfi, tudatta a Munkácsi Határőrosztag sajtószolgálata. A férfi annak kapcsán próbálta meg lefizetni a zöldsapkásokat, mert megsértette az Ukrajnára vonatkozó tartózkodási szabályokat. A helyszínre érkező rendőrök vesztegetési kísérlet miatt indítottak eljárást a gyanúsított ellen. Büntetése 8 500-tól 12 750 hrivnya pénzbírság lehet, vagy […]

Szálka nélkül – mozzanatok egy fafaragó életéből │KISZó-interjú

Tóth Gyula célja megismerni, megérteni, megbecsülni és továbbadni a magyar értékeket. Mindezt a fafaragó tiszta szívvel, józan ésszel igyekszik megvalósítani. Nem szeret dicsekedni. Munkái magukért beszélnek. Simon Rita A fafaragás gyerekkorától az élete része. A szülei (az édesanyja is!) megélhetésből faragtak. Az édesapja amint észrevette, hogy a fia keze is rááll, munkára fogta otthon. Egy […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net