Noha az orosz fél bejelentése szerint megkezdődött csapatainak visszavonása az ukrán határ közeléből, a nyugati körök folytatják a háborús hisztériakeltést, az ukrán külügyminiszter pedig bizonyítékokat követel Moszkvától.
Amint azt a KISZó Online az elsők között jelentette, megkezdték a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az Oroszország területén zajló hadgyakorlaton, s ami hatalmas riadalmat váltott ki Washingtonban, Londonban és más nyugati szövetségeseknél. Az első vasúti szerelvények és teherautó-konvojok még kedden elindulnak a helyőrségek felé, ígérte az orosz védelmi tárca. A bejelentésre reagálva Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter bizonyítékok bemutatására szólított fel.
Fellélegezhetünk? Oroszország elkezdte visszahívni csapatait az ukrán határtól
Mint ismert, az elmúlt hetekben több NATO-ország azzal vádolta Moszkvát, hogy az Ukrajna elleni invázió céljából vont össze erőket az ukrán határ közelében, amit az orosz fél valótlan állításnak minősített. Az amerikai hírszerzésre hivatkozva egyes vezető médiumok konkrét dátumot is megjelöltek, szerintük február 16-án várható az orosz lerohanás. A részükről megnyilvánuló háborús médiazaj az orosz csapatkivonások hírére sem enyhült.
Az ukrán határ közelében gyakorlatozó orosz csapatok egy részének tervszerű kivonása nem a nyugati „hisztériára” adott válasz – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában. Egyúttal információs terrorizmussal vádolta meg a pánikot keltő NATO-tagállamokat.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Telegram-bejegyzésben sürgette, hogy a brit vezetés kérjen bocsánatot a világ közvéleményétől a hivatalos tisztségviselői által az állítólagos készülő orosz támadásról hangoztatott „hazugságokért”.
Az orosz állami dumában ugyanakkor határozatot fogadtak el a magukat önkényesen kikiáltó kelet-ukrajnai „népköztársaságok” hivatalos elismerése céljából. A kérdésben a döntő szót Vlagyimir Putyin elnöknek kell kimondania. Az első ukrán reakciók arról szólnak, hogy amennyiben Moszkva meghúzza ezt a lépést, azzal gyakorlatilag kilép a minszki egyezményeken alapuló diplomáciai megoldás rendszeréből. Ezzel Kijev is jól járna, hiszen az ukrán vezetők mindent megtesznek a minszki paktum elodázása érdekében.
Önálló „népköztársaságok” – a duma megszavazta, Putyinon a sor
Ezzel párhuzamosan Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról beszélt: az észak-atlanti szövetség nem látja semmi nyomát az Ukrajna környékén végzett orosz csapatösszevonás okozta feszültség csökkenésének. Olaf Scholz német kancellár hétfői kijevi útja után kedden Moszkvában tárgyalt az ukrajnai rendezésről és az európai biztonsági rendszerről.
Ugyan a nemzetközi közvélemény más képet próbál sugallani, de Ukrajnában viszonylag nyugalom van. Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. Szintén nyugalomra intett mindenkit televíziós üzenetében Volodimir Zelenszkij elnök, aki február 16-át a nemzeti egység napjává nyilvánította, azt kérve, hogy aki csak tudja, tűzze ki az ukrán lobogót és vegyen magára nemzeti színű öltözéket vagy „visivankás” népviseletet. Továbbra is működnek a repterek, pánik csak néhány NATO-tagország kijevi külképviseletén tapasztalható, ott is csak azért, mert hazájuk távozásra szólította fel az ott dolgozókat.