A tanár ittasan zaklatta a diáklányt az iskolai kirándulás alatt

A pedagógust 5 év börtön fenyegeti.

Az egyik lembergi tanintézmény 28 éves testnevelő tanára szeméremsértést követett el egy 15 éves diáklánnyal szemben. A társaság osztálykiránduláson volt a Kárpátokban. A férfi berúgott és a kislány pólója alá nyúlt, megpróbálta megcsókolni, írja a TSN.

Minderről az áldozat édesanyja, Olena Kramarenko számolt be a rendőrségnek. Az ügyben büntetőeljárás indult.

A nő elengedte a lányát a csoportjával és a tanárukkal, aki arról biztosította a szülőket, hogy minden rendben lesz.

„Mint kiderült, a tanár ivott, és megengedte a gyerekeknek is, hogy igyanak.

A lányom este telefonált, hogy az oktató megpróbálta megcsókolni. Elutasította, de a férfi négyszer is bepróbálkozott, majd a pólója alá nyúlt” – mondta az anya.

A diáklány az esetből botrányt csinált. A tanár először arra kérte a kamaszt, hogy felejtse el az esetet, aztán később a többi tanulót próbálta a lány ellen fordítani. Az anya feljelentést tett, amire a tanár agresszívan reagált, a rendőrség megállapította, hogy a férfi ittas. A kislány józan volt.

A férfi megpróbálta békíteni az asszonyt, és arra kérte, intézzék el békésen az ügyet, a nő viszont ebbe nem egyezett bele.

Jelenleg az ügyben tart a nyomozás. Amennyiben bűnösnek találják az oktatót, akár 5 év börtönre is ítélhetik.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó