Kitört a pánik Doneckben: tömegesen menekülnek Oroszországba

Doneck menekülés

Péntek délután hirtelen eszkalálódni kezdett a helyzet a két kelet-ukrajnai „népköztársaságban”, amit az oroszbarát felkelők uralnak.

A szakadár területen azt jelentették, hogy az ukrán fegyveres erők támadásokat indítottak polgári célpontok ellen, Doneckben robbanás is volt, a helyi milíciák attól tartanak, hogy teljes körű lerohanás következhet be az ukrán kormányerők részéről, ezért a két ottani szakadár „népköztársaság” vezetője elrendelte a nők, a gyerekek és az öregek tömeges Oroszországba menekítését.Donecken kívül más településeken is elrendelték az evakuálást.

Helyszíni beszámolók szerint Donbász székvárosában megszólaltak a szirénák, az autók ellepték a töltőállomásokat, a bankautomatáknál sorok torlódtak fel, s kocsioszlopokban hagyják el a helyiek a várost. A célállomás a közeli Don-Rosztov városa a szomszédos Oroszországban.

Rosztov megyében operatív törzset állítottak fel az ukrajnai szakadár „népköztársaságokból” érkező menekülők elhelyezésére. Vlagyimir Putyin elnök 10 ezer rubeles gyorssegélyt ajánlott fel minden egyes donbászi menekültnek. Az orosz hatóságok 700 ezer menekültet várnak.

Kijevben az illetékes vezetők szándékos manipulációval vádolták meg Oroszországot és kelet-ukrajnai bábjaikat. Az ukrán védelmi erők vezetői hangsúlyozzák, nem áll szándékukban lerohanni Donbászt, semmilyen esetben sem veszélyeztetnék a civil lakosságot. Kijev szerint Moszkva provokálja a hangulatot, célja a pánikkeltés, kitalált ukrán támadásra hivatkoznak.

Valerij Zalusznij ukrán vezérkari főnök azt üzente az ottani lakosoknak, hogy ne dőljenek be a „népköztársaságok” vezetőinek, mert azok csak a békés lakosságot használják fel a helyzet eszkalálódása céljából.

Ismét ropognak a fegyverek a kelet-ukrajnai frontvonalban (Frissítve)

Megszólalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter is, aki szerint Oroszország direkt csinálja az egészet, hogy a kialakult helyzetre hivatkozva megindíthassa a támadást Ukrajna ellen.

Mint megírtuk, a folyamatos pánikkeltés közepette csütörtökön szórványos tűzharcok alakultak ki a frontvonal mentén, ami már előrevetítette a helyzet rosszabbra fordulását.

Ismét ropognak a fegyverek a kelet-ukrajnai frontvonalban (Frissítve)

Forrás:
KISZó/DGY/Fotó:Unian

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó