Tovább tart a Vidi kálváriája

Rosszul sikerült az élcsapatok hétvégéje a magyar NB I-ben, a tabella első öt helyezettje közül senki sem tudott nyerni. A hátsó ötösből viszont csak egy gárda kapott ki.

Váratlan eredményekkel folytatódott az OTP Bank Liga. A legutóbbi játéknapon az élboly tagjai közül a Kisvárda és a listavezető Ferencváros is pontokat szórt el, a Videoton és a Felcsút viszont ki is kapott. Különösen drámai a helyzet Székesfehérváron. A bűnrossz tavaszi kezdés után – háromból három vereség – elküldték a kispadról Szabics Imrét és segítőit. Michael Boris érkezett, de vele is kikapott a csapat. Az Újpesttől elszenvedett újabb arcpirító vereség után a sokat megélt Nemanja Nikolics is csak keservesen sírt a kamerákba. A válogatottak sorával felálló Vidit négy ukrán játékos is erősíti – Petrjak, Makarenko, Lednyev, Sabanov –, vagy inkább gyengíti?…

Július óta nyeretlen a Minaj – irány a másodosztály?

A Ferencváros jó zalaegerszegi játéka után rosszabbik arcát mutatta az MTK elleni örökrangadón, az egyetlen dolog, aminek örülhettek a zöld-fehérek szurkolói, hogy még így is növelni tudták előnyüket a táblázat élén.

A magyar élvonal 21. fordulójában: Mezőkövesd–Zsóry–Budapest Honvéd 0–0, Gyirmót–Zalaegerszeg 0–1, Kisvárda–Paks 3–3, MTK–Ferencváros 0–0, Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–2, MOL Fehérvár–Újpest 1–2.

Az állás: 1. FTC 42 pont, 2. Felcsút 40, 3. Kisvárda 40, 4. Videoton 29, 5. ZTE 29, 6. Paks 28, 7. Mezőkövesd 27, 8. Loki 25, 9. Honvéd 24, 10. Gyirmót 23, 11. Dózsa 21, 12. MTK 20.

Az előző fordulóban történt:

A Puskás Akadémia lehet a Fradi legfőbb kihívója

Forrás:
KISZó/Fotó:NSO
Sport Közzétette:

Post Author: KISZó