A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) új üzleti szerkezetet hozott létre. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy az egymással összefogó és együttműködő vállalkozók megmutassák mindazt az értéket, amit a kárpátaljai termelők és szolgáltatók előállítanak, képviselnek. A termékekben, a szolgáltatásokban és az emberi tulajdonságokban is a prémium szintet határozták meg alapként. E szigorú feltételek, illetve azok folyamatos betartása eredményezheti, hogy az első, önálló kárpátaljai márka sikere tartós lesz.
Eszenyi Gábor
Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy a Kész családban bő öt évvel ezelőtt megszülessen a döntés: márpedig ők ezután hidegen sajtolt napraforgóolajat fognak készíteni. A Salánkon élő házaspár elhatározását tett követte, és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program keretében hamarosan pályázatot nyújtottak be egy ilyen gép beszerzésére.
– Köztudott, hogy Ukrajna napraforgó-termesztő nagyhatalom, ahol az ország belső vidékein tevékenykedő agrárholdingok esetenként több tízezer hektáron termesztik ezt a növényt. Valamennyi ilyen agráripari óriáscég egyben korszerű feldolgozó üzemmel is rendelkezik, velük versenyre kelni szinte lehetetlen. Önöknek mégis sikerül a vevőkörüket folyamatosan bővíteni. Mivel magyarázható mindez?
– Talán a szükségesnél kevesebbet beszélünk róla, hogy az élelmiszer az bizalmi termék – válaszol Kész Béla. – A gombamód szaporodó szupermarketek láttán sokan jósolták, hogy a hagyományos piacoknak befellegzett. Mint látjuk, nem ez történt. Sőt! Mi például azt tapasztaljuk mindennap, hogy a vásárló elemi igénye, hogy alaposan szemügyre vegye, mit vesz meg, ha kétségei támadnak, az eladónál rákérdezzen például a termék származására, frissességére, s joggal várja el, hogy őszinte választ kapjon. A mi esetünkben az adta a legnagyobb motivációt, hogy olyan, tartósítószert, adalékanyagot nem tartalmazó kézműves termék gyártását terveztük meg, amelyik bizton számíthat a vásárló érdeklődésére. A kezdetek kezdetén eldöntöttük, hogy nem is szeretnénk, ha termékeink hasonlítanának a nagyüzemi gyártók által kibocsátottakra, így nem is kell velük versenyezni.
– Maga a termék mégiscsak versenyez…
– Ez igaz. Mindegyik háziasszonynak módjában áll összehasonlítani, hogy sütéskor például miként viselkedik a mi napraforgóolajunk, illetve a finomított nagyüzemi, mennyi szükséges ebből, illetve abból egy adag rántotthús, fasírt, fánk stb. elkészítéséhez, milyen a saláta íze, ha az egyikkel vagy a másikkal öntjük le. Mi maximálisan tartani tudjuk magunkat ahhoz a rég megfogalmazott fogyasztói elváráshoz, hogy legyen egészséges, ami finom.
– Gondolom, annyi napraforgót nem tud egyedül termeszteni, amennyi egész évben biztosítja a vásárlói igények kielégítését.
– Szerencsére az utóbbi időben feljövőben van a napraforgó-termesztés Kárpátalján. Egyelőre nem nagy táblákról van szó, a legtöbb gazda először úgy kezdi, hogy a saját családja, baráti köre és a rokonság ellátását célozza meg, illetve bő termés esetén értékesíti a felesleget. A termesztési kedv élénkülésében jelentős szerepet játszik az is, hogy egyre több településen működik a miénkhez hasonló olajprés. Ne feledjük azt sem, hogy ma már számos, magas olajtartalommal bíró, biztonságosan termeszthető napraforgófajtát tudunk beszerezni. És hogy a konkrét kérdésre válaszoljak: az alapanyag egy részét a helyi termelőktől, biztonságos forrásból szerzem be. Mondanom sem kell, jómagam is vállalok bérmunkában napraforgó-sajtolást.
– A Kárpátaljai Márkacsalád tagjaként miként képzeli el a brandépítés folyamatát?
– Mindeddig csak pörköletlen magból hidegen sajtolt terméket állítottunk elő. De már látjuk, hogy mihamarabb tovább kell lépni, méghozzá a pörkölt magból készült klasszikus háziolaj irányába. Hisz annak íze összehasonlíthatatlanul egyedülálló. Szerencsére egy ilyen pörkölő beszerzése vagy akár elkészítése számunkra nem jelent legyőzhetetlen akadályt, így azt néhány hónapon belül meg fogjuk valósítani. Természetesen továbbra is maximálisan törekszünk arra, hogy kiváló minőségű terméket állítsunk elő. Ezzel párhuzamosan bővítjük a termőterületet és a raktározási kapacitásokat.
– Ön szerint a márkacsalád tagjai tudják-e hatékonyan segíteni egymást?
– Mi itt, Salánkon egy ABC-t üzemeltetünk, ahol természetes módon kihelyeztük azt a polcot, amelyen a Kárpátaljai Márkacsalád termékei megtalálhatók. A hozzánk betérők igen sok kérdést tesznek fel az itt látható árukkal kapcsolatban. Természetesen minden esetben részletes felvilágosítással szolgálunk és jó szívvel tudjuk ajánlani ezeket a minőségi termékeket. Látogatásaim során úgy tapasztaltam, hogy hasonló lelkiismeretes módon járnak el a csoporthoz tartozó más kereskedelmi egységek dolgozói is.
Egy másik Márkacsalád-tag :