Első vizsga tanárnak és diáknak ● Kárpáti Igaz Szó

A beregszászi Start Nyelvközpont hat éve várja az idegen nyelveket tanulni vágyó gyermekeket. Érdeklődőkből szerencsére nincs hiány. Jelenleg 110 gyerek tanul itt angol, német, magyar és ukrán nyelvet. A minap a legnagyobb csoport tizennégy éves tagjai tették le a vizsgát. Öt diák kitűnő B1-es eredményt ért el angolból, az erről szóló tanúsítványt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán vehették át.

Hegedűs Csilla

– A fiatalok közel száz százalékra teljesítettek, vagyis mindannyian nagyon magas pontszámot értek el. Ezután a B2-es, azaz a középfokú nyelvvizsgára készülnek, amire másfél év múlva kerül sor. Természetesen addig is nálunk tanulnak tovább – mondta Mondics-Kurmay Lívia, a Start Nyelvközpont és a Tudásért és Fejlődésért Kárpátalján Alapítvány elnöke. – Ez nemcsak a gyerekeknek, de nekünk is visszaigazolás volt – tette hozzá a szakember.

– Önöknél egészen más módszerrel oktatják a nyelveket, mint az iskolákban…

– A mi tananyagunk eltér az iskolaitól. Játékos technikákra építve tanítunk, a legkisebbek házi feladata csupán öt szó elsajátítása, nyelvtani házi feladatokat soha nem kapnak. Az viszont igaz, hogy kiváló tankönyvekkel rendelkezünk, melyekből szinte gyerekjáték tanulni. Szerintem a siker kulcsa az, hogy a „gyerekek nyelvén” tanítunk, az ő tempójukban, így könnyen és gyorsan elsajátítják a különböző nyelveket.

A most nyelvvizsgát letett fiatalok gyakorlatilag nálunk nőttek fel, a mi módszerünk szerint tanulták meg az angol nyelvet.

Vannak, akik később csatlakoztak hozzánk, az ő esetükben már kitolódik a tanulási időszak, ezért minél korábban (első osztálytól) érdemes beíratni őket.

– Az összes nyelvből lehet vizsgázni?

– Magyarból és ukránból nincs nyelvvizsga. Az államnyelv esetében arra törekszünk, hogy a gyerek elsősorban beszélni tanuljon meg ukránul, hogy boldogulni tudjon az életben, a hétköznapokban. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra. Elvisszük őket például a játszótérre, a postára, a boltba, hogy ott próbáljanak ukránul társalogni, vásárolni – magyarázta Lívia, aki arra is kitért, miért jó, hogy náluk a gyerekek kiscsoportokban tanulnak. – Sokan esküsznek a magánórákra. Én nem feltétlenül értek ezzel egyet. Szerintünk a gyerekek közösségben, csoportban sokkal jobban tanulnak, szinte húzzák egymást. Mi ezt tapasztaljuk a foglalkozásokon. Van egy saját jutalmazási rendszerünk. A megtanult szavakért jutalom jár, ha a tanuló összegyűjti a maximális pontszámot, ajándékban részesül.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó