Határozott, precíz, maximalista. Vallja, minden okkal történik, viszont a végső döntést mi magunk hozzuk meg az életünkben. Gyerekkorától tanárnak készült, az oktatás és nevelés a szívügye. Több mint húsz éve igazgató. Következetes, kellő önkritikával rendelkezik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Roszpopa Katalin, a Szőlősgyulai Gimnázium igazgatója.
Simon Rita
– Mi vezette a tanári pálya felé?
– Szőlősgyulán születtem, az általános iskola elvégzése után Feketeardóban érettségiztem. Előbb a Munkácsi Tanítóképző óvodapedagógiai, majd az Ungvári Állami Egyetem történelem szakán szereztem diplomát. Óvónőként, aztán alsós tanítóként dolgoztam Aklihegyen. 1991-ben lettem történelemtanár a szülőfalum iskolájában. 1996-ban kineveztek igazgatóhelyettesnek, 1999 szeptemberétől pedig az igazgatói állást töltöm be itt. Amióta az eszemet tudom, mindig is vonzott a tanítói pálya. Eredetileg földrajz szakra szerettem volna felvételizni, de az akkoriban csak Lembergben volt. Édesapám oltotta belém a történelem és a földrajz iránti szeretetet. Máig élénken él bennem, ahogy esténként felkérdezte a leckét, és ha elakadtam, ő kapásból sorolta Európa és Ázsia országainak fővárosát. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy pedagógus leszek.
– Milyen más szakmát próbálna ki?
– Változatos munkának tartom a vendéglátást. Illetve közel áll hozzám az állatgondozás is, ha tehetném, minden állatot megvédenék a rossztól. Imádom a kutyákat, nekünk kettő is van, egy keverék és egy labrador.
– Hogyan sikerül a háború alatt megszervezni az oktatási folyamatot?
– A Covid-járvány idején már jól kialakult a távoktatás. Március 21-től zajlanak az online órák. A távoktatás a tanulók 95 százalékánál bevált. A szülők többsége biztosította a szükséges eszközöket, de akik ezt nem tudták megoldani, azoknak az iskola segített. Előfordult, hogy én adtam okostelefont a gyereknek. A legnagyobb probléma a háború zajában a gyerekek érzelmi támogatása. Roppant nehéz a jelenlegi állapotot feldolgozni a fiataloknak, de a tanároknak is. Sajnos két pedagógusunk távozott, de remélem, idővel visszatérnek az intézményünkbe.
– Szigorú?
– Igazgatói pályám elején gyakran neveztek a hátam mögött Margaret Thatcher (a Vaslady) utánzatának. Nem tartom magamat szigorú vezetőnek, inkább következetesnek. Maximalista vagyok, viszont csak azt várom el, amit magam is megteszek. Magunkon sokkal nehezebb ítélkezni, mint másokon. Azt tartják, az önvizsgálat a bölcsesség jele.
– Mivel szokott kikapcsolódni?
– Kevés idő jut a pihenésre. Általában hétvégén, az intézmény csendjében szoktam bepótolni az adminisztratív elmaradást. A természetjárásra viszont mindig szakítunk időt. Általában a vidék nevezetes helyeit látogatjuk meg a családdal. Az idei kirándulási tervemről sem mondok le, bízom benne, hogy a háború hamarosan véget ér, és eljutok a Hoverlára. Világjáró vagyok. Európa és Afrika számos országában is jártam már. Nagy álmom, hogy ellátogassak Rómába és Jeruzsálembe.
– Mivel lehet felvidítani?
– Ha a munkahelyemen az elvárásaimnak megfelelően alakulnak a teendők, akkor mint mondják, madarat lehet velem fogatni. A közösség sikere feldob és ösztönöz. Boldog vagyok, ha újítunk valamit az iskolában, ha sikert ér el valamelyik tanár, ha látom a tanulóink kimagasló eredményeit.
– Mivel lehet feldühíteni?
– Ha a megalapozott kritikára nem megfelelően reagálnak, és megsértődnek. Az igazságtalanság is lelomboz.
– Van valamilyen fóbiája, furcsa szokása?
– Rendmániás vagyok. Ezt a kollégáim meg is szokták jegyezni.
– Ha csak egy dolgot taníthatna az embereknek, mi lenne az?
– Alázatosnak lenni. Azt hiszem most kifejezetten aktuális Teréz anya mondása: A béke egy mosollyal kezdődik. Tanuljunk meg mosolyogni. Pedagógusok, gyerekek, szülők, mindannyian.
– Nem szól szám, nem fáj fejem – egyetért?
– Igen. Ám olykor későn jut eszembe, s bizony kárát is látom, ha néha hangosan kimondom, amit gondolok.
– Kinek a bőrébe bújna bele egy napra?
– Egy jótündérébe, aki hipp-hopp békét hozna Ukrajnának.
– Ki a példaképe?
– Édesapám, a maga szerénységével, alázatosságával, egyszerűségével.
– Mivel lehet elbizonytalanítani?
– A döntéshozó embernek nem szabad elbizonytalanodni, habozni. Ha a törvényeknek megfelelően cselekszik, kitartónak, határozottnak kell lennie. Ami olykor bizonytalanná tesz, az a társadalom pedagógusokhoz való hozzáállása, a hibás értékrend.
– Hisz a sorsban?
– Mindenképp. Úgy hiszem, mindenkinek megvan a feladata az életben, amely meghatározza nemcsak a cselekedetét, hanem a személyiségét is. Biztos vagyok abban, hogy a sorsomat valami hatalmasabb erő irányítja, de a végső döntést én hozom meg a velem kapcsolatos kérdésekben. Hiszek abban, hogy a sors rendelte úgy, hogy ide születtem, szolgáljam a szülőfalumat. Feladatom és felelősségem van a jövő nemzedékének nevelésé és oktatása terén.
– Mottó?
– Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. (A kis herceg). Arra a mondásra is gyakran emlékeztetem magam, miszerint – ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
