Bár mintegy fél évszázada jelent meg az első írásom nyomtatásban, s több mint negyven éve keresem újságíróként a kenyeremet, melynek javát – ebben az esetben ez szigorúan mennyiségre utal, és nem minőséget jelez – már minden bizonnyal megettem (nem tartozik szorosan mostani mondanivalómhoz, mégis ide kívánkozik: néha ugyancsak vékonyka volt az a szelet, s gyakorta még azért is hosszú sorokat kellett kiállni), mégis megdöbbent a módszer, ahogy ügyes(kedő) politikusok, ideológusok használják mások gondolatait.
Kizárólag szakmai szempontból elismerően csettintenék egyet. Az igazság, az írástudó (és egyéb, a társadalom felé elszámolással tartozó) felelőssége felől közelítve, a módszer már távolról sem ilyen egyértelműen üdvözlendő.
1974-ben Kárpátalján a magyar érettségi fogalmazás három választható témája közül az egyik egy József Attila idézet volt:
„dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”
„A szépség koldusa” költészetének már akkor elkötelezett, tudatos híve voltam. Fel sem merült bennem, hogy másik két lehetőség valamelyike mellett döntsek. S, amennyire emlékszem, a fogalmazás elég jóra sikeredett. Igazi (nem iskolai) magyartanárom, Drávai Gizella a vizsga után megajándékozott egy József Attila összessel. Annak olvasása közben találtam rá a (Ne légy szeles…) töredékre, s akkor éreztem először úgy, hogy becsaptak. A szöveg ugyanis így kezdődik:
„Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres”
Bizony a szöveghűség kötelező. Főként ilyen vészterhes időkben. Ennek jegyében álljon itt ez a fájdalmasan emberi „teljes töredék”:
Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.
