A harmadik hónapjába lépett az orosz–ukrán háború. Lehetetlen megjósolni, mikor lesz itt béke. Egyre inkább egy elhúzódó konfliktus rémképe kezd kirajzolódni előttünk. És ez a rémálom a szülőföldjükhöz körömszakadtáig ragaszkodó maroknyi magyar közösséget ugyanúgy érinti, mint a többségi nemzet tagjait.
Amikor Kárpátalján megszólalnak a szirénák, ugyanúgy aggodalommal várjuk a légiriadó végét, annak ellenére is, hogy vidékünket mindeddig hála Istennek, nem érte légicsapás. A harci cselekmények övezetéből érkező tudósítások, az ukrajnai városok bombázásáról szóló beszámolók, a Kijev környéki településeken végrehajtott vérengzések mély együttérzést és elítélést váltanak ki az emberből, nemzetiségétől függetlenül. A háború árnyékában sajnálatos módon ismételten jut idő arra, hogy hamis képet fessenek a kárpátaljai magyarságról. Ez nem újdonság, az utóbbi években folyamatosan próbálták elferdíteni a valós képet. Rossz nyelvek szerint a magyarok másképp viszonyulnak ehhez a háborúhoz, holott ez nem igaz. Mindazt átéljük, megszenvedjük, amit a többségi nemzet. Félretettünk minden korábbi sérelmet, és felülkerekedtünk azokon a magyarellenes megnyilvánulásokon és atrocitásokon, amelyek időről időre értek minket és megkérdőjelezték a magyarok lojalitását az ukrán állam felé. Pedig most is több fronton bizonyítjuk elkötelezettségünket.
A háború kitörését követően magyarok is jelentkeztek katonának, és az ukránok oldalán harcolnak az orosz megszállók ellen. Sajnálatosan már három, kárpátaljai magyar felmenőkkel rendelkező személy vesztette életét a háborúban. Az első áldozat az ungvári születésű Kis Sándor volt. Pár évvel ezelőtt, a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor, az első kárpátaljai áldozat szintén magyar volt. A 20 éves beregszászi Popovics Rolandot 2014. június 14-én érte halálos lövés Luhanszk közelében. És nemcsak a fronton harcolnak a magyarok, hanem a hátországban is –, a háborús károk enyhítésén tevékenykednek Kárpátalján azok, akik itthon maradtak. A magyarlakta településeken több ezer belső ukrajnai menekültet fogadtak be. Az önkormányzatok szállást és étkezést biztosítanak az otthonukat elvesztett embereknek. A magyar vidékeken a menekültek ellátásából kiveszik részüket a családorvosok is. A kárpátaljai egyházi közösségek részt vállalnak a karitatív kezdeményezésekben. A segítőszándék a magyar államnak és a magyarországi segélyszervezeteknek köszönhetően hetek óta töretlen. Meg kell említeni az Egytálétel Programot, melynek keretében közel 55 ezer adag ételt adtak át 24 helyszínen 7 étterem bevonásával és 72 fő foglalkoztatásával. És ne feledkezzünk meg azokról a magyar termelőkről se, akik folytatják a munkát, hogy élelemhez juttassák a lakosságot és adóbevételekhez az államot.
Mindezek ismeretében álszent dolog közömbösséggel vádolni a kárpátaljai magyarokat. A többségi nemzethez hasonlóan mi is a háború mihamarabbi befejezésében, a béke és a stabilitás megteremtésében vagyunk érdekeltek.
