„A cél, hogy az emberekben felerősödjön a környezettudatosság” │KISZó-háttér

A PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a nemzetközi Tid(Y)Up interreg pályázat keretén belül folyótisztítást szervezett a Nagydobronyi Kistérségi Tanács közreműködésével. A háromnapos akció keretében a Nagydobrony és Tiszaágtelek közötti 300 méter hosszú, a Latorca folyó medrét elzáró szeméttorlaszt próbálták meg felszámolni.

Varga Brigitta

– A projekt, melyhez csatlakoztunk, a vízminőség javítására és a Tisza folyó műanyag szennyezettségének csökkentésére hivatott a forrásától a torkolatáig – tájékoztatott Szanyi Szabolcs, a PAPILIO Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke. – A programban hét országból tíz partner vesz részt 2020 júliusától 2022 decemberéig. Jelenleg nincsenek olyan szabványos módszerek, illetve egységes adatok a Duna-medence műanyag szennyezettségével kapcsolatban, amelyek elősegíthetnék a vízügyi hatóságok összehangolt tevékenységét. A “Tid(Y)Up” projekt által lehetőség nyílik hosszú távú, határokon átnyúló együttműködés megvalósítására a műanyagszennyezés nyomon követése és megszüntetése érdekében. Legfontosabb célja, hogy a helyi lakosok és vezetők figyelmét felhívjuk a probléma súlyosságára és megoldást kínáljunk a műanyag-szennyezettség szintjének csökkentésére.

– Vidékünkön például mi okozza a legnagyobb gondot?

– A legnagyobb problémát a műanyag hulladék jelenti. Mivel a legtöbb településen nincs irányított szemétszállítás, és a hulladékfeldolgozás, és újrahasznosítás is csak gyerekcipőben jár, ezért az csak folyamatosan gyűlik, a lerakók mérete növekszik. Az emberek gondolkodásában van egyfajta berögződés, miszerint azt a hulladékfelesleget, melyet nem tudnak otthon “feldolgozni” vagy komposztálni, illegálisan létrehozott szeméttelepekre viszik. Még nagyobb gondot okoz, hogy egy csapadékosabb év során egyes tárolók területét elönti a víz, amely ha visszahúzódik, akkor a hulladék – főleg a PET-palack – zömét magával viszi. Az úszó hulladék egy része előbb-utóbb az óceánokba kerül, ám egy jelentős része lerakódik az ártérben vagy bemosódik a talajba és torlaszt képez a víz felszínén. Egy ilyen torlaszt próbáltunk felszámolni Nagydobrony határában.

– Miért éppen az adott területre esett a választás?

A hulladékkupac egy emberek által kevésbé észrevehető helyen, a Latorcának egy olyan részén halmozódott fel, melyet mindkét oldalról erdő vesz körül. Mi úgy vettük észre ezt a torlaszt, hogy korábban készítettünk egy hulladékhelyzettel kapcsolatos országos szintű jogszabályi háttérelemzést, valamint részletes hulladékmonitoring felméréseket végeztünk a Tiszán és mellékfolyóin, ahol meghatároztuk a legszennyezettebb szakaszokat, amit nyilvánosságra is hoztunk. Továbbá létrehoztunk egy hulladékcsökkentési eszköztárat, ahol szelektív hulladékgyűjtésről szóló plakátokat, posztereket, oktatási segédanyagokat, illetve kiskönyvet adtunk ki a hulladékcsökkentési módszerekről a magyar mellett ukrán nyelven is.

– A háború mennyire befolyásolja a szervezet tevékenységét?

– A kutatási folyamatokat nem igazán befolyásolja. 2020-ban létrehoztunk egy mobilalkalmazást, melyen megismerkedhetünk a helyi élővilág leggyakoribb képviselőivel. Jelenleg azon dolgozunk, hogy az appon megjelentetett közlemények nemcsak magyar, de ukrán nyelven is elérhetőek legyenek.

Továbbá online formában Kárpátalja-szerte jelenleg is zajlanak szakköri foglalkozásaink.

Vannak szabadidős és szakmai programjaink is. Az utóbbiakat biológusok vezetik, s azok a növény- és állatvilágra egyaránt kiterjednek. A nyáron immár negyedik alkalommal szeretnénk újra megszervezni az PAPILIO Erdei Iskolát Nagydobronyban, ahol játékos módszerekkel igyekszünk megismertetni az erdő, a rét növény- és állatvilágával a vállalkozó kedvű gyerekeket.

– A tanulók érdeklődnek a környezetvédelem iránt?

– Ez egyénileg változó az otthonról hozott és a szerzett ismeretek függvényében. A mai technika uralta társadalomban egyre nehezebb felkelteni a fiatal generáció figyelmét. Ezért tartjuk fontosnak olyan programok kidolgozását és lebonyolítását, amelyek a megtapasztalás élményével próbálják elmozdítani az érdeklődésüket a természetvédelem irányába. Úgy gondolom, a legkönnyebb az óvodás-kisiskolás gyerekek figyelmét felkelteni, hiszen ők még természetüknél fogva fogékonyak az új ismeretek iránt. Az idősebb korosztály esetében már nehezebb a dolgunk. Sok pozitív visszajelzést kapunk, ami fejlődésre ösztönöz bennünket.

Dr. Kovács Attila, a pedagógiai tudományok kandidátusa, a Nagydobronyi Líceum biológiatanára és a program szakmai koordinátora elmondta, a szemét mennyisége elképesztő volt, a folyó felszínén felhalmozódott hulladékkupacban még egy mini hűtőszekrényt is találtak. A résztvevőket megdöbbentette, mekkora károkat okozhat az emberi gondatlanság.

– A folyótakarítás több szakaszban folyt. Az alaptábor a nagydobronyi horgásztanya volt. A csapat egyik része itt várta az érdeklődőket. A háború elől elmenekült, kistérségünkben menedékre talált személyek számára ukrán nyelvű foglalkozásokkal készültünk. Ismeretterjesztő kirándulást szerveztünk a horgásztanyán, ahol a tanösvényen halakról, kétéltűekről, hüllőkről, illetve madarakról találhatóak képi leírások magyar és ukrán nyelven. Eközben a többiek elsőként lánctalpas munkagépekkel járhatóvá tették a folyóhoz vezető utat, hogy a kisebb traktorokkal el tudják szállítani a víz felszínéről összegyűjtött PET-palackokat és más kommunális hulladékot. Ezt követően Balog Roland koordinálásával motorcsónakokba szállva próbáltuk megközelíteni a vízbe dőlt fatörzseket, majd drótkötelet kötve rájuk azokat a partra vontattuk és feldaraboltuk.

Három nap alatt több mint 3 tonna szeméttől sikerült megtisztítanunk a folyó medrét, s a hulladékot a helyszínen önkénteseink szelektálták is.

Az eseményen részt vett a helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalkozó is, aki felajánlotta, hogy a begyűjtött műanyag hulladék felhasználható az újrahasznosítható részét újrahasznosító üzemekbe szállítja – fejtette ki Attila.

A nagydobronyi lakosság mindig is munkaszerető, összetartó közösség volt. Nem történt ez most sem másként.

– Úgy vélem, a program elérte célját. Példás összefogás alakult ki a helybéliek közt.

Hálásak vagyunk Nagy Ferenc polgármesternek és a Nagydobronyi Kistérségi Tanács tagjainak, valamint a helyi egyesületeknek, akik, illetve amelyek mellénk álltak és segítették munkánkat. Sikerült jelentős mennyiségű hulladékot eltakarítanunk, de 3 nap nyilvánvalóan nem elég ahhoz, hogy a problémát teljesen felszámoljuk. Az első lépés megtétele mindig a legnehezebb. Ennek a kezdeményezésnek, reméljük, lesz folytatása nemcsak a kistérség területén, hanem Kárpátalja-szerte. A legfontosabb, hogy e programok által az emberekben felerősödjön a környezetvédelem. Hogy ne dobják el a flakont, műanyagzacskót vagy papírdarabot, hanem a kijelölt, szelektíven gyűjthető kukákban helyezzék el, ahonnan majd újrahasznosításra kerül – fogalmazott a szakértő.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó