Jogászok fogtak össze – Újabb kamionnyi adomány ért Harkivba

Sajnos mára egyértelművé vált, hogy Ukrajna keleti részében a heves harcok következtében nagyon nehéz, szinte elviselhetetlenné vált az élet. Azok az emberek, akik még a háborús övezetben maradtak, nap mint nap az életükért küzdenek. De mindig vannak olyan jószívű adakozók, akik segítenek. Ezúttal egy harkivi idős és egy gyermekotthonba indult útjára egy kamionnyi adomány Beregszászból. A segítségnyújtásban többen is részt vállaltak: a KárpátHáz Civil Szervezet, az ungvári székhelyű Kárpát Régió Jótékonysági Szervezet, a beregdédai Tradewelt Kft. és a szintén beregdédai Eurosz Kft. Az adomány oroszlánrészét ezúttal is a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya biztosította.

Hegedűs Csilla

– Együttműködésben állunk a Kárpát Régió Jótékonysági Szervezettel, annak egyik alapítójával, Litvin Istvánnal, akivel közös ügyvédi irodát is vezetünk. Ő fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy járjunk közbe azért, hogy ő is segíthessen harkivi ismerőseinek. Természetesen azonnal intézkedtünk, a KárpátHáz Civil Szervezet, amellyel szintén jó együttműködési kapcsolatot ápolunk, felajánlotta a segítségét – mondta Egressy Olga, a Tradewelt Kft. igazgatója.

– Mivel mindketten beregdédaiak vagyunk, vállalkozásaink a településen működnek. Fontos számunkra a szülőfalunk sorsa, és megértjük, hogy mások számára ugyanolyan fontos a saját közösségük.

Úgy gondoltuk, az ügy mellé kell állnunk. Ismerőseinktől, egy szlovákiai építőipari cégtől, illetve a magyarországi Rotary Clubtól érkezett adomány, amihez vállalkozásaink adományai is párosultak. Tartós- és instant élelmiszereket, ruhaneműt, gyermektápszereket, higiéniás szereket, takarókat pakoltunk a kamionra – tette hozzá Egressy Éva, az Eurosz Kft. társalapítója.
Nagy Béla, a KRE Diakóniai Osztályának igazgatója elmondta, igyekeznek mindig azt adni, amit kérnek, amire a legnagyobb szükség van.

– Hálát adok a Jó Istennek, hogy folyamatosan tudunk segíteni. Isten mindig küld olyan embereket, akiknek köszönhetően mi is segíthetünk. Most a Magyarországról és Németországból érkező szállítmányt küldjük a leginkább rászorultaknak. A harkivi idős- és gyermekotthonba többek között tartós élelmiszereket, konzerveket, lisztet, takarókat, pelenkákat, ruhaneműt juttatunk el. Igyekszünk teljesen megpakolni a kamiont, hogy minél több rászorulón segíthessünk, mert tisztában vagyunk azzal, hogy aki gyorsan ad, az kétszer ad, és az is igaz, hogy jobb adni, mint kapni – hangsúlyozta Nagy Béla.

– Egyik volt évfolyamtársnőm Harkiv városának Pokotylivka kerületében lakik, s ott működik a szóban forgó gyermek- és öregek otthona.

Több gyereket Lengyelországba küldtek, de azok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem szállíthatók, ott maradtak, és számukra nagy szükség van a segítségre. Az öregek otthonában szintén ugyanez a helyzet. Az ellátásra szoruló fekvő betegekről önkéntesek gondoskodnak, akik hosszabb áramkimaradások alkalmával nem egyszer kézi lélegeztetést alkalmaztak az arra rászorulók esetében – fejtette ki Litvin István. – Harkiv kedves számomra, hiszen a diákéveimet ott töltöttem, s fáj a szívem azért, amivé vált a háború miatt. Mivel ott most gondok vannak az élelemmel, az ivóvízzel, az áramellátással, egykori évfolyamtársnőm összeverbuvált tíz volontőrt, akik az általunk oda eljuttatott segélyt szétosztják majd a két intézmény között.

Ennek érdekében hoztuk létre a Kárpát Régió Jótékonysági Szervezetet, hogy a felajánlásokat elsősorban Harkivba vigyük. Arra is lehetőség van, hogy a rászorulók kitöltsenek egy űrlapot, és a volontőrök a megadott címre kiszállítják majd számukra a segélyt. Szervezetünk jogi konzultációt is nyújt a belső menekülteknek, segíti a nyilvántartásba vételüket. Terveink között szerepel, hogy kiterjesszük tevékenységünket. Mikolajivban és Kijevben is szeretnénk segíteni a rászorulóknak – tette hozzá a Kárpát Régió Jótékonysági Szervezet vezetője.

– Alig egy hónappal ezelőtt sikerült egy kamionnyi adományt eljuttatni a Harkiv megyei Pervomajszkijba, most pedig az összefogás erejével ismét segíthetünk – jegyezte meg Tóth Győző.

– Fontos számunkra, hogy ha egy mód van rá, támogassuk az arra leginkább rászorulókat. Akárcsak a legutóbbi alkalommal, most is koordináltuk a segítségnyújtást a megkereső és a Diakóniai Osztály között. Úgy vélem, nem elég hangsúlyozni, hogy nehéz időszakot élünk. Mi mindaddig, amíg lehetőségünk van, segítünk. Jó tudni és tapasztalni, hogy értékelik a munkánkat, a harkiviak hálásak a támogatásért, hiszen az adomány nem kis túlzással életeket menthet, ami most a legfontosabb – tette hozzá a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó