Hadar Zsóka a Nagydobronyi kistérség jogászaként dolgozik. Mindig pontos, kimért, eltökélt. A munkája iránt elhivatott, igyekszik minden helyzetből a legjobbat kihozni.
Varga Brigitta
– Középiskolás éveim végéhez érve tudatosult bennem, hogy Kárpátalján, egy ukrán nyelvű felsőoktatási intézményben szeretnék továbbtanulni – kezdte a beszélgetést a fiatal csongori lány. – Úgy gondoltam, ahhoz, hogy a későbbiekben itthon boldogulni tudjak, a legkevesebb, amit tehetek, hogy elsajátítom az államnyelvet. A suliban szinte minden tantárgyból kiválóra vizsgáztam, sokáig tanakodtam, hogy milyen szakirányt válasszak. Azonban az érettségihez közeledve egyre inkább tudatosult bennem, hogy mi az, amire őszintén vágyom, és ez nem volt más, mint a jogi pálya. A jog az életünk minden területét érinti, rendkívül sokszínű. Jogászra mindig, mindenhol szükség van.
– Hogyan teltek a diákévek?
– Az érettségit követően felvettek az Ungvári Nemzeti Egyetem jogi szakára. Nálunk, jogászoknál köztudottan nincs afféle specializáció, mint például az orvosoknál, de az egyetemi évek alatt a hallgatókban körvonalazódik, hogy mely jogterületek iránt érdeklődnek leginkább. Soha nem akartam ügyvéd, ügyész vagy bíró lenni.
A „szívem csücske” mindig is a polgári jog volt. Az első év nehezen indult.
Nem is volt tipikus diákéletem, nem buliztam át a hétvégéket. Most látom csak igazán, mennyire hasznomra vált, hogy ezeket az éveket ténylegesen tanulással töltöttem.
– Adódtak-e nyelvi nehézségek?
– A felvételi előtt különórákat vettem ukrán nyelvből, ennek köszönhetően már egy erős alappal kezdtem az egyetemet. A gondot az okozta, hogy a jogi szaknyelv és a köznyelv nagyon távol áll egymástól. Mikor fel kellett készülnöm egy szemináriumi előadásra, az első félévben könnyebb volt bemagolnom a tananyagot, mint saját szavaimmal elmondanom. Kellett egy bő félév, hogy a saját gondolataimat is közölni tudjam. Én ugyanis a lexikális, vagyis a tankönyvek által tanult nyelvet használtam. Viszont a köznyelv, melyen az osztálytársaim beszéltek, teljesen eltért ettől. Gyakran előfordult, hogy alkotmányjogból ötösre feleltem, viszont nem értettem meg, amikor a csoporttársaim hozzám beszéltek. Sokan voltunk, sok helyről, különböző nyelvjárási dialektust használva.
– Ezen a pályán kiemelt szerepet játszik a pontosság, hiszen a jogszabályokat szóról szóra tudni kell.
– Az egész jogászi hivatást áthatja a folytonos tanulás, önképzés. A jó pap holtig tanul – tartja a mondás –, a jó jogász szerintem még annál is tovább. Ahogy az ember halad előre a tanulmányaiban, azzal együtt növekszik az elsajátítandó tudásmennyiség is. Számtalan törvényt kellett átolvasnunk, értelmeznünk. A törvények azonban folyamatosan változnak. Például mikor elkezdtük az egyetemet, akkor még milícia volt, mostanra már polícia van, amit teljesen új jogszabályok jellemeznek. De ráébresztettek bennünket erre a szakmai gyakorlatok is, mikor az ügyészségen kezünkbe adtak egy több száz oldalas aktát, hogy olvassuk át és alkossunk véleményt az ügyről.
– Tanulmányaid végeztével rögtön munkába álltál.
– 2020. december 31-én fejeztem be a mesterképzést, 2021. január 4-én pedig már alkalmaztak a Nagydobronyi kistérség munkatársaként. Ahogyan a tanulmányaim, úgy a munkába állás sem indult zökkenőmentesen. Ráadásul éppen akkor zajlott a decentralizáció, ami teljesen új dolog volt mindannyiunk számára. Egyedüli jogászként pedig tanulnom sem volt kitől. Maximális önállóságot kaptam, ami persze felelősséggel járt. Legfőbb feladataim közé tartozik a szerződések előkészítése, a beszerzések, a fejlesztések és az intézményeink működtetéséhez, valamint az emberek foglalkoztatásához szükséges egyezmények megírása. Tanácsadással nem foglalkozom, de gyakran előfordul, hogy a falubeliek felkeresnek ügyes-bajos dolgaikkal. Legtöbbször öröklődéssel és földkérdésekkel kapcsolatos ügyekben kérik ki a véleményemet, vagy hogy hol tudnak meghatalmazást igényelni, mikor érdemes közjegyzőt felkeresni. Ilyenkor legjobb tudásom szerint igyekszem a segítségükre lenni, vagy ajánlok valakit, aki ezekben a kérdésekben kompetens.
– Mennyire változtatta meg a mindennapjaidat a háború?
– A munkánk nagy része leállt, azonban rengeteg új feladattal találtuk szembe magunkat. A háború kitörését követő pár napon belül már megjelentek az első menedékkérők a kistérségben, majd egyre többen fordultak hozzánk segítségért. Ebből adódóan a napi legfontosabb teendőink közé tartozik az áttelepült személyek regisztrációja, elszállásolása, étkeztetése. A térségbe érkező segélyszállítmányok fogadása, leltározása, hatékony felhasználása. Folyamatos a kapcsolattartás az ország belső területeiről érkező személyekkel. Az első napokban megviselt ezeknek az embereknek a fogadása, történeteik meghallgatása.
Most már inkább örömmel tölt el, ha segítő kezet tudok nyújtani feléjük.
Leggyakrabban információra van szükségük: hogyan tudnak továbbutazni, hol lehet bizonyos dolgokat beszerezni. 3 hónap elteltével lassan hozzászoktunk a kialakult helyzethez. Már nem megvisel, inkább feltölt az, ha segítséget kérnek tőlem és a hasznukra lehetek.
– A pároddal nemrég keltetek egybe, azonban nem sokáig tartottak a mézeshetek.
– Öt hónappal ezelőtt fogadtunk egymásnak örök hűséget. Éppen csak összeszoktunk, berendeztük közös kis otthonunkat. Kialakult a napi rutinunk, hogy ki mikor indul a munkába, hogyan osztjuk meg egymás közt a ház körüli teendőket, terveket szőttünk. Azonban a háború híre letaglózott bennünket és felborította az életünket. Bizonytalanul, kissé félve tekintünk a jövőbe.
Merjünk-e belevágni egy hosszú távú projektbe, vagy várjunk, mert nem tudjuk, mit hoz holnap.
Mi lesz akkor, ha hozzákezdünk és minden odavész. A férjem hadköteles korú, így őt is féltem. Nálunk az nem opció, hogy ő elmenjen, én pedig maradjak. Engem a munkám ideköt, ő pedig nem hagyna magamra. Patthelyzet alakult ki, így nem tehetünk mást, mint várunk, és bízunk egy szebb, biztosabb jövőben.
– A férjednek van egy vállalkozása, melybe te is aktívan besegítesz.
– Szabolcs a Nagydobrony központjában található Garden+ Minden egy helyen üzletet vezeti. A kereskedést a szüleim hozták létre 20 évvel ezelőtt. Az idő múlásával viszont a bolt kinőtte magát, s nyitottak még egyet. Felajánlották, hogy vegyük át az egyik üzlet vezetését. Tavaly februárban kezdtünk bele. Akkor még csak jegyben jártunk, ezért mindketten izgatottak voltunk, hogyan is tudunk majd együtt dolgozni, milyen hatással lesz a közös munka a kapcsolatunkra. Bátran mondhatom, pozitív hozama lett, hiszen összekovácsolt minket. Munka után esténként átbeszéljük, mire van még szükség a boltban. Nem hiába kapta a vállalkozásuk a minden egy helyen nevet. A hozzánk betérők beszerezhetnek háztartási és mezőgazdasági eszközöket, vetőmagot, műtrágyát, koszorút, alkatrészt, kerti kellékeket és frissen főzött kávénk is van.
– Ennyi teendő mellett jut idő magadra is?
– Ez a hivatás lemondásokat, kompromisszumokat követel, különösen a pálya elején. El kell fogadni, hogy az embernek kevesebb a szabadideje, ennél fogva nem tud annyi időt szánni a családjára, a barátaira vagy korábbi hobbijaira. A munka gyakran nem reggel 8-kor kezdődik, és nem ér véget délután 4 órakor. Az ember agya nem tud teljesen kikapcsolni akkor sem, ha pihen.
Egy-egy jogi probléma megoldása mindig kihívást jelent, így folyamatos és hosszú ideig tartó koncentrációt igényel, és azt, hogy az ember száz százalékban odategye magát.
Szerintem a legalapvetőbb dolog, ami ehhez a pályához szükségeltetik, az elhivatottság. Manapság igyekszem odafigyelni arra, hogy legyen „énidőm”. Számomra a kikapcsolódás kimerül a ház körüli teendőkben. Nagyon szeretek sütni, főzni és olvasni. Nem tudok sokáig egy helyben ülni, szeretem a pörgést. Akkor érzem teljesnek egy napomat, ha minden percét hasznosan töltöttem, és teljesítettem a kitűzött céljaimat.
– Mi állhat a siker hátterében?
– Az egyéniség. Nem muszáj a csordaösztön szerint cselekednünk, a tömeget követnünk. A mai fiatalnak bátornak és vakmerőnek kell lennie, hogy kitapossa saját ösvényét. Én is eszerint cselekedtem. Mikor elvégeztem a középiskolát, divatossá vált, hogy a fiatalok külföldön tanulnak tovább vagy ott vállalnak munkát. Az osztálytársaim közül én voltam az egyetlen, aki itthon maradt. A legkevésbé sem bántam meg.
Nem mások álmai után kell rohannunk, hanem a sajátjainkat kell megvalósítanunk.
Ám legyen bármilyen szorgalmas és elhivatott valaki, egyetlen pálya sem jelent vörös szőnyeggel leterített, egyenes utat. Megjegyzem, nem is szabad annak lennie, minden buktatóból lehet okulni. Tudni kell felismerni az esetleges hiányosságainkat, hibáinkat, és munkálkodni kell azon, hogy fejlődjünk.
