Hadiállapot ideje alatt egy meghatározott összeg fejében ki kellene engedni az országból a hadköteles férfiakat – javasolja Viktor Andrusziv, a belügyminiszter tanácsadója.
A hivatalnok Telegram-csatornáján vázolta a meglehetősen radikális javaslat részleteit. Eszerint 3-5 ezer dolláros „letéti díj” fejében ki kellene engedni az országból azokat a tizennyolc és hatvan év közötti férfiakat, akik a hadiállapot miatt nem hagyhatják el az országot, írta a Korrespondent.net hírportál.
Andrusziv szerint a hadköteles férfiakra vonatkozó határátlépési tilalom többet árt, mint amennyit használ.
– Sajnos a háború még sokáig el fog tartani. Több százezer katonát kell mozgósítanunk. Viszont újra kell gondolni a kiutazási tilalmat. A teljes tiltás nem megoldás, azt javaslom, hogy például 3-5 ezer dolláros „letéti díj” befizetése után a hadkötelesek szabadon utazhassanak. Sok éven át a vendégmunkások pénze mentette meg a gazdaságunkat és most ez különösen fontos – írta a belügyminiszter tanácsadója.
Példaként felhozta egyik ismerőse történetét, aki a háború kitörése előtt ukrajnai termékek exportjáról állapodott meg egy németországi céggel több millió dollár értékben. Viszont három hónapja nem tud kiutazni, hogy megkösse az erről szóló megállapodást, amely 300 munkahely megmentését teszi lehetővé.
Mint ismert, a hadköteles korúakkal szemben életbe léptetett országelhagyási tilalom február 25-től lépett életbe, miután előző nap Ukrajnát megtámadta Oroszország, az országban pedig hadiállapotot és mobilizációt hirdettek.
Egyre élénkebb társadalmi diskurzus zajlik arról Ukrajnában, hogy mennyire célszerű a 18 és 60 év közötti férfiakra vonatkozó határátlépési tilalom. Május 18-án nyújtottak be elektronikus petíciót Volodimir Zelenszkijhez, amelyben azt követelték, hogy szüntesse meg a 18 és 60 év közötti férfiak kiutazási tilalmát, adja vissza az ukránok szabad határátlépési jogát, és a mozgósítás során adjon elsőbbséget az önkénteseknek. Az indítványt egy hét alatt több mint 25 ezren írták alá, így törvény szerint az elnöknek válaszolnia kell rá.
Egy héttel meghosszabbították a tavaszi szünidőt a Beregszászi kistérség iskoláiban
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.