Két éve indult el az Összetartozásunk Tüze program, amely szerte a nagyvilágban számtalan magyarnak lehetőséget biztosít arra, hogy egy rövid időre még szorosabban összekapcsolódjon egymással. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezése összmagyar eseménnyé, hagyománnyá vált. A mostani háborús helyzetre való tekintettel azonban arra kérik az ukrajnai tűzgyújtókat, hogy itthon ne szervezzenek nagyobb akciót az esemény köré, inkább csendes, méltóságteljes megemlékezés keretében méltassák a Nemzeti Összetartozás Napját.
Simon Rita
Mint ismeretes, első alkalommal a trianoni békediktátum 100. évfordulójára hirdették meg az Összetartozásunk Tüze programot, aminek sikeressége felülmúlta a várakozásokat: hat kontinens 73 országának 2551 településén 6137 tüzet lobbantottak fel önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek, magánszemélyek.
Az idén már harmadik alkalommal kerül sor a jelképes tűzgyújtásra, amely a szétszakítottságunk helyett az összetartozásunkra és most a békére is fel kívánja hívni a figyelmet.
– Az Ukrajna területén élő magyarokat arra kérjük, legyenek tekintettel a hadiállapotra, és ne szervezzenek nagyobb rendezvényeket, látványos akciókat az esemény köré – jegyzi meg Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) elnöke. – Ne adjunk lehetőséget arra, hogy valaki ezt provokációnak minősítse, illetve hogy minket provokáljanak. Visszafogott, méltóságteljes, csendes megemlékezéssel is kapcsolódhatunk egymáshoz, a magyar nemzethez lélekben.
Emlékezzünk meg az Ukrajnában dúló háború áldozatairól is, imádkozzunk a békéért. Az idei lángok ugyanis a Béke Tüzei is lesznek.
Az elnök hozzátette, nem muszáj máglyát, nagy tábortüzet rakni, néhány gyertyát is elegendő meggyújtanunk. Nem a külvilág felé kell látványos jeleket küldenünk, hanem az számít, hogy a szívünkben átéljük a közösség és az összetartozás élményét.
Azok, akik már korábban regisztráltak az oldalon, ugyanazokkal a belépési adatokkal tudnak új tűzrakást létrehozni. Az idén is várják a résztvevők élménybeszámolóit, fényképeit, videóit.
Az összetartozás napjához igazítva az esemény idén is június 4-én lesz, a lángok pedig közép-európai idő szerint 20 óra 22 perckor lobbannak fel.
A tavalyi évhez hasonlóan most is lehetőség van a virtuális közösségre a gyujtsukmeg.ma weboldalon. Míg tavaly ezt elsősorban az ismerkedés, kapcsolatépítés céljából találták ki, az idén a háború miatt sokaknak ez az egyetlen mód az együttlétre.
Az Összetartozásunk Tüze rendezvény ötletgazdája és szervezője a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, társszervezői a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma és tagszervezetei, vagyis a világban működő magyar cserkészszövetségek.