Kijev még nem lélegezhet fel, védelmi vonalakat építenek az oroszok

Az orosz erők megerősített katonai állásokat építenek ki a Szumi megyében lévő ukrán–orosz államhatártól alig három kilométerre – közölte Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője.

Motuzjanik szavai szerint az orosz csapatok nemcsak Szumi térségében, hanem az ország déli részén, Herszon és Zaporizzsja megyékben is védelmi állásokat építenek ki, a keleti országrészben lévő Harkiv megyében pedig növelik egységeik tűzerejét.

Közben Andrij Kovaljov, az ukrán fegyveres erők kijevi területvédelmi dandárjának sajtótisztje arra figyelmeztetett, hogy továbbra is fennáll az orosz hadsereg Kijev elleni rakétatámadásainak veszélye.

„A háborúnak még nincs vége. Még nem könnyebbülhetnek meg a főváros lakói. Kijevet elsősorban ballisztikus és cirkáló rakétákkal történő támadások fenyegetik” – hangoztatta Kovaljov. Szerinte fennáll az a veszély is, hogy az orosz erők megpróbálnak „második frontot” nyitni Kijev irányában. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagy létszámú ukrán erők és eszközök vesznek részt Kijev védelmében.

Korábban Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes viszont úgy értékelt, tárcája egyelőre nem látja jelét annak, hogy Oroszország újabb támadásra készülne az ukrán főváros ellen.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója mindeközben azt jósolja, hogy a háború legalább ez év teléig folytatódik, mert egyik fél sem vonulhat vissza.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó eközben arról számolt be, hogy az orosz erők elfoglalták Szeverodoneck város területének 80 százalékát, de az ukrán védők számos ellentámadást hajtottak végre, és hat orosz fegyverest elfogtak. Hennagyij Lahuta, a Herszon megyei ukrán katonai adminisztráció vezetője pedig arról adott hírt, hogy az ukrán erők több mint húsz települést foglaltak vissza, és nyomulnak tovább dél felé a régióban.

Élő, 9. nap – Harcok voltak Európa legnagyobb atomerőműve körül

Forrás:
KISZó/MTI

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó