Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér. Ez közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe – emelte ki Lavrov.
Az orosz külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”. Kijelentette, hogy „vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket”. Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok – tette hozzá Lavrov, de nem említett példákat.
Ukrajna a nyugati fegyverszállítmányoktól reméli, hogy a saját javára tudja fordítani a keleti országrészben zajló hadműveletek állását. Haditechnika tekintetében az Egyesült Államoktól kapja a legtöbb támogatást, de Washingtonban már figyelnek arra, hogy csak olyan hatótávolságú, nagy pontosságú rakétarendszereket biztosítsanak Kijevnek, amivel nem tud veszélyeztetni orosz területeket. Az más kérdés, hogy a Kreml mit tekint a sajátjának, hiszen a Krím és a donbászi „népköztársaságok” Ukrajna részei, ám az orosz politikai vezetés ezekről a területekről még csak tárgyalni sem hajlandó, azt már rég Oroszország részének tekintik és most újabb területeket készülnek törvénytelenül elrabolni Ukrajnától.