Új célpontokkal fenyeget Moszkva az amerikai fegyverszállítások miatt

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország új célpontokra fog lecsapni, ha az Egyesült Államok megkezdi a nagyobb hatótávolságú rakéták leszállítását Ukrajnának. Az orosz elnök azt mondta, ha ilyen rakétákat szállít Amerika az ukránoknak, akkor olyan célpontokra fognak lecsapni, amelyekre korábban nem támadtak.

Ha ezeket leszállítják, akkor levonjuk a megfelelő következtetéseket, és arra használjuk majd a megsemmisítő eszközeinket, amelyekkel elegendő mennyiségben rendelkezünk, hogy olyan célpontokra mérjünk csapást, amilyenekre eddig még nem mértünk – nyilatkozta fenyegető hangnemben a Kreml ura. Konkrétan azonban nem nevezte meg ezeket az új célpontokat.

Értékelése szerint a 45-70 kilométeres hatótávolságú amerikai sorozatvető rakétatüzérségi rendszerek Ukrajnába szállítása nem jelent újdonságot, mert az ukrán fegyveres erők már vetettek be ilyen eszközöket. Putyin azt mondta, az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítás körüli „felhajtás” célja az ukrán haditechnikai eszközveszteségek pótlása és ezáltal a háború hosszabbra nyújtása.

Ukrajna még több rakétakilövő rendszert akar szerezni, hogy csapást mérjenek az orosz csapatokra és fegyverkészletekre. A brit fegyverszállításokról már beszámoltunk.

Nagy-Britannia nagy hatótávolságú rakétarendszereket szállít Ukrajnának

Az orosz elnök értelmetlennek nevezte Ukrajna csapásmérő drónokkal történő ellátását, mert az orosz légvédelmi rendszerek az elnök megfogalmazása szerint „úgy ropogtatják őket, mint a mogyorót”. Mint mondta, tucatjával pusztítják őket és csak ott hatékonyak, ahol nincs légvédelem.

Moszkva már korábban is fenyegető hangnemet ütött meg a Kijevnek felajánlott külföldi fegyverkészletek miatt. Ugyanakkor az orosz agresszió ellen hősies küzdelmet folytató ukrán erők azt remélik, hogy a nehézfegyverzettel és a precíziós rakétarendszerekkel képesek lehetnek megfordítani a harctéri helyzetet, aminek eredményeként kiűzik a betolakodókat azokról a területekről, melyeket február 24-e óta bitoroltak el az oroszok.

Háború: Ukrajnában fegyvert adnak az elítéltek kezébe is

Forrás:
KISZó/HírTV

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó