Andrzej Duda: Lengyelország eddig 2 milliárd dollár értékű fegyvert küldött Ukrajnának. Lengyelország már több mint 240 tankkal és közel 100 páncélozott harci járművel segítette Ukrajnát az orosz agresszió kezdete óta – nyilatkozta a Bildnek Andrzej Duda lengyel elnök. „Ukrajnának nehézfegyverekre van szüksége. Mi több mint 240 tankot küldtünk. Átadtunk közel 100 páncélozott harci járművet. Fegyvereket, […]
Nap: június 9, 2022
Felbecsülték, mennyit veszíthetnek az ukrajnai családok a háború miatt
Az ukrán családok akár a költségvetésük negyedét is elveszíthetik, közölte a Világbank kelet-európai regionális igazgatója, Arup Banerjee az Interfax-Ukrajnának adott interjújában. A becslések szerint a lakosság jövedelemvesztesége a háborúból és a megélhetési költségek emelkedéséből kifolyólag a háztartások költségvetésének mintegy 25%-át teheti ki. A szegénység a legrosszabb esetben 2023-ban elérheti az 58%-ot” – mondta. Emiatt a […]
Elesett katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél
Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttestét cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél – hozta nyilvánosságra az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán minisztérium szerdán. A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint a felek ötven-ötven holttestet adta át egymásnak a Zaporizzsja megyei frontvonalon. „Az ötven ukrán elesett közül 37-en a mariupoli […]
Fél év alatt 7 halott, 45 sebesült Kárpátalján
A megyei közlekedésrendészet nyilvánosságra hozta az elmúlt fél év baleseti statisztikáját. A számadatok tanúsága szerint Kárpátalján 32 olyan baleset történt, amelyben megsérült valaki, ami 23 százalékkal alacsonyabb mutató a tavalyi év azonos időszakában rögzítettnél. Összesen 487 szerencsétlenség történt megyénk útjain, ami a tavalyi 550-hez képest 11 százalékkal kevesebb. Január és május között heten vesztették életüket, […]
A csempészcigi mellett a járművet is lefoglalták Nevetlennél
Újabb cigarettacsempészési kísérletet akadályoztak meg a vámszolgálat munkatársai a nevetleni határátkelőn, olvasható a határőrség közösségi oldalán. A fővárosból érkezett Man típusú kamion 31 éves vezetője préselt fabrikettet szállított, amit a szállítmányt igazoló engedéllyel is alátámasztott. A vámosok a vizsgálat során a jármű vezetőfülkéjében azonban 410 csomag zárjegy nélküli cigarettára bukkantak. A könnyű jövedelemkiegészítés azonban nem […]
A háború kitörése óta 30%-kal csökkent az áramfogyasztás
Az orosz invázió kezdete óta mintegy 30 százalékos visszaesés tapasztalható az ukrajnai áramfogyasztás terén, közölte Denisz Smihal. A miniszterelnök kifejtette, ez lehetőséget ad az ország szükségleteinek ellátására és a villamosenergia-exportra az európai országokba, ami további exportbevételt biztosít az ukrajnai cégeknek. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök az EU-ba irányuló villamosenergia-export lehetőségeinek növelését az energiaszektor egyik kiemelt prioritásának […]
Több mint 80 ezer tonna üzemanyag érkezett Ukrajnába Kárpátalján át
Március 1-től június 5-ig több mint 80 ezer tonna üzemanyagot engedtek be Ukrajna területére a kárpátaljai vámellenőrző pontokon, közli Facebook oldalán a megyei vámhivatal. A legnagyobb mennyiségben Szlovákia, Magyarország, Svájc, Románia és Bulgária exportált benzint és gázolajat Ukrajnába, hangzott el azon a megbeszélésen, amelyen Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatás elnöke az állami intézmények vezetőivel […]
Útkarbantartási munkálatokba kezdtek a megyeszékhelyen
Szerdán az ungvári Drugeth és a Pidhirszka utca aszfalthibáinak javításával kezdtek az útkarbantartók. A városi önkormányzat infrastrukturális osztálya, miután május végén engedélyt kapott a megyei katonai közigazgatástól, végre hozzálátott az esedékes közúthálózat balesetveszélyes aszfalthibáinak elhárításához. Az aszfaltborítást többek között a Zahorszka, Zakarpatszka, Bercsényi, Domaninszka, Drugeth, Onokivszka, Panykevics, Kotljarevszki utcákon javítják ki. A tervek szerint a […]
Törökország lát esélyt az ukrán-orosz béketárgyalások folytatására
Törökország szerint hajlandóság mutatkozik Ukrajna és Oroszország között a béketárgyalások újrakezdésére, közli az Aspi hírügynökség. Ankara továbbra is kész közvetítőként fellépni a konfliktus diplomáciai úton történő megoldásában, közölte Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter. Mindenki ismeri Törökország elvi álláspontját az ukrajnai háború kezdete óta. Nagy erőfeszítéseket tettünk és teszünk a konfliktus tárgyalások útján történő befejezése érdekében. A […]
Az Alkoss a békéért online pályázat győztesei
A KMNE a háború kitörése után hirdette meg online pályázatát. A felhívás fő célja az volt, hogy közös imádkozásra buzdítson mindenkit felekezettől, nemzetiségtől, nemtől és kortól függetlenül. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy bárki, tehetségéhez mérten, kifejezhesse magát: szavakkal, rajzzal, zenével, kreatív tevékenységgel. Összesen 27 pályamunka érkezett, különböző kategóriákban. Az alábbi munkák értek el dobogós […]