Az áldozatok 75 százaléka férfi, körülbelül 2 százaléka gyermek, 23 százaléka pedig nő, írta a Korrespondent.
Igor Klimenko, az ukrán nemzeti rendőrség vezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy több mint 12 ezer meggyilkolt civil halálának ügyében indult büntetőeljárás Ukrajnában. Hozzátette: 1200 többnyire tömegsírokban talált holttestet még nem sikerült azonosítani. A hatóságok csak a Kijev környéki településeken több mint 1500 civil holttestét találták meg. Mint mondta, 116 holttestet például egy bucsai tömegsírban találtak. Kiemelte, az áldozatok egytől egyik civilek voltak, akiknek semmi közük nem volt a katonai alakulatokhoz. A rendőrfőnök elmondása szerint számos holttest került elő házakból és lakásokból. Az áldozatok zöme aknatámadásokban halt meg.
– Még mindig folyik a tömegsírok feltárása így az áldozatok pontos számát még korai megnevezni – mondta az ukrán nemzeti rendőrség vezetője.
Zelenszkij: újabb tömegsírt találtak Kijev megyében mintegy 900 holttesttel
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.