Az óbudai Aquincum, az egykori római katonai tábor és város – Gorsium mellett – Magyarország legnagyobb antik romterülete. Az első emlékekre a XVIII. század végén bukkantak rá, s a régészek kitartó munkájának eredményeként 1894-ben nyitotta meg kapuit múzeuma.
Aquincum azóta híven szolgálja az idegenforgalmat, s az oktatást egyaránt. Utoljára iskoláskoromban látogattam meg, a járványidőszak csendesedésével újra felkerestük. Gyűjteménye folyamatosan fejlődik. Leletutánpótlás akad bőven, hiszen ha Óbudán bármilyen építkezésbe is fognak, mindig éri a kivitelezőket izgalom és bosszúság, mivel a régészeti munkák végeztével tudják csak folytatni a beruházásukat. Igazi meglepetések pedig gyakran akadnak, ilyen volt például egy orgona fellelése. 1931-ben egy transzformátorház építésébe fogtak, s a helyén egykor álló tűzoltóépület feltárása során bukkantak rá a hangszer darabjaira. Egy írás nyomán pedig azonosítani is tudták eredetét: Kr. u. 228-ban Gaius Iulius Viatorinus ajándékozhatta a tűzoltó egyesületnek. A lelet ritkaságszámba ment az egykori Római Birodalom területén, ráadásul bronzalkatrészei viszonylag épen vészelték át a történelem viharait, olyannyira, hogy a szakavatott hangszerépítők a rekonstrukcióját is el tudták végezni. Eredetileg talán víziorgona lehetett: jóllehet a megmaradt alkatrészei a fújtatást szolgálhatták, az egyenletes nyomást viszont a vízszint biztosította. A pécsi Angster cég mestereinek tudását dicséri az 1935-ben elkészített működő példány. Egy 52 sípból álló négyregiszteres hangszert konstruáltak, a sípokat 13 billentyűvel lehet megszólaltatni.
Minden bizonnyal az egykori római táborban katonai zenekar is működött, az akkori hangszerek javarésze a fúvósok közül kerülhetett ki. A színházakban, s a gladiátorjátékokon viszont az orgona hangja is felcsendülhetett. A hangszer görög eredetű, talán elődjét a különböző hangok megszólaltatására szolgáló pánsípban lelhetjük meg. E fúvós hangszer hosszas megszólaltatása igen kemény feladatot rótt a játékos tüdejére, ezért az ókori világ ügyes kezű mechanikusai egy szélszekrénnyel váltották ki a zenész erőfeszítéseit. Az orgona igen drága hangszernek számított, de hozzájárulhatott a többszólamú zene fejlődéséhez. Ábrázolása számos falfestményen és mozaikon fennmaradt. Az ókori római író és filozófus, Cicero „az érzékekre ható izgatószernek” titulálta, mikor megszólalt, a filozófusok abbahagyták vitájukat.
Máshol olvasható, hogy – nyugtató hatása miatt – az orvoslásban is használták.
Az aquincumi orgona – egyedisége révén – világszenzáció, s megmozgatta a művészek fantáziáját is. A múzeum előtt kapott helyet az orgona művészeti „átirata”, Fekete Tamás szobrászművész alkotása. A művet 1993-ban avatták fel, s minden látogató szívesen fényképezkedik az avantgárd darabbal.
Csermák Zoltán
