Menthetetlen optimista, céltudatos, a tökéletességre törekszik. Őszinte lelkesedéssel vág bele a teendőibe, gyakran segít másoknak, még akkor is, ha a szabadidejét kell feláldozni. Kitartásának és tettrekészségének eredménye visszaköszön a munkájában és a magánéletében egyaránt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szigeti-Séra Natália, a Nagydobronyi kistérség alpolgármestere.
Varga Brigitta (Nagydobrony)
– Hogyan telt a gyermekkora?
– Barkaszón születtem. Ott jártam óvodába, általános iskolába. Később felvételiztem a Nagydobronyi Református Líceumba, ahol matematika és fizika tagozaton szereztem érettségit. Ekkor kezdtem kötődni e településhez, mely máig meghatározó része az életemnek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy majd stewardess leszek. Elhatároztam, hogy a gimnázium után angol és földrajz szakon folytatom a tanulmányaimat. Azonban a kettő nem jött össze egyszerre, így előbb földrajz szakon szereztem képesítést a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Akkor még a régi épületben, kis létszámmal folyt az oktatás. Mindig jó érzés tölt el, ha visszaemlékszem a diákéveimre. Szorgalmas tanuló voltam, de nem az a típus, aki naphosszat csak a szobájában ül és magol. Mindig is vágytam a közösségi létre, a baráti összejövetelekre.
– Tanulmányai után rögtön munkába állt.
– A főiskola befejezése után férjhez mentem és Kisdobronyba költöztem. Akkoriban a szomszédfaluban, Tiszaágteleken földrajz és angol szakos pedagógust kerestek. Mindkét tantárgy oktatását rám bízták. Így ismét felvételiztem a beregszászi főiskolára, ezúttal angol szakra. Közben megszületett a kisfiam. Emlékszem, milyen nagy pocakkal jártam a főiskolára, a diplomaosztón pedig már a férjem a beregszászi református templom bejárata előtt tologatta a gyermekünket. Három év után ismét visszamentem tanítani, azonban nemsokára újból gólya szállt a családi fészkünk kéményére, és jött a második babánk, egy csodaszép kislány.
– A gyermekei abba az intézménybe jártak, ahol Ön tanított?
– Nem, mindketten a kisdobronyi gimnázium diákjai. Úgy vélem, rendkívül nehéz lenne a saját gyermekeimet tanítani, hiszen nem pedagógusként, csakis édesanyjukként tekintenének rám. Leginkább az utóbbi pár évben az online oktatás során bizonyosodtam meg erről. A férjemnek szerencsére rugalmas a munkaideje, így megosztozunk a ránk háruló feladatokon.
– Időközben munkahelyet váltott, és 2020-tól a Nagydobronyi kistérség alpolgármestereként tevékenykedik.
– A választások alkalmával sikerült rendkívül szép eredményt elérnem, melynek köszönhetően felkértek erre a pozícióra. Ennek azonban hosszas előzménye van. Több mint 13 éve vezetem a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kisdobronyi Alapszervezetét. Korábban nem voltak efféle ambícióim, az évek során azonban közösségi igény mutatkozott erre. A település lakosai azt szerették volna, hogy én képviseljem őket. A február 24-én kirobbant háború sok mindent átírt. A kisdobronyi elöljáró felmondott, feladatainak nagy részét jelenleg nekem kell teljesítenem. Így Nagy- és Kisdobronyban is helyt kell állnom. Sok a teendő, hiszen most még nagyobb figyelemmel és odaadással kell az emberek felé fordulnunk, mert egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe. A református egyház közreműködésével Kisdobronyban egy ingyenkonyhát indítottunk. Hetente háromszor ötven ember kap meleg ételt. A falubeli asszonyok rendkívül lelkesek, így minden tiszteletem az övék.
– Lételeme a közösség.
– Úgy tartják, hogy nehéz minden elvárásnak megfelelni, mindenki megelégedésére cselekedni, én mégis imádom. Nem telhet el úgy nap, hogy ne legyek valaki támasza, segítőtársa. Nehezen mondok nemet, ha kéréssel fordulnak hozzám, s ezt tudják is sokan. Van, hogy a késő esti órákban kapok telefonhívást, de olyan is előfordul, hogy reggel, mielőtt munkába megyek, a kapuban már vár rám valaki, hogy tanácsot kérjen tőlem. Engem pedig az éltet, ha értük dolgozhatom, a településért, a közösségért. Most is azon töröm a fejem, hogyan lehetne kicsit vonzóbbá tenni falunkat, hogyan tudnánk visszacsalogatni azokat az embereket, akik a háború miatt továbbálltak. Tudom, nem lesz könnyű dolgom, s talán ebben a vészterhes időben őrültségnek tűnhet, de minden erőmmel azon leszek, hogy kedvező életfeltételeket teremtsünk az ittmaradottaknak, és visszatérésre buzdítsuk azokat, akik a háború miatt elutaztak.
– Határozott?
– Igen. Ez a pozíció megkövetel némi erélyességet.
– Hogy áll a kritikával?
– Ha úgy érzem, hogy jogos, akkor elfogadom. Nem sértődöm meg. A rosszindulatú megjegyzéseken könnyen túllendülök. Másképpen nem is lehetne, ezzel együtt kell élni, és tudni kell kezelni. Ahogy a mondás is tartja, akinek nem inge, ne vegye magára.
– Beleáll egy konfliktusba, vagy mindent megtesz, hogy elkerülje azt?
– A megegyezés híve vagyok. Erős, valós érvekkel könnyedén meg lehet győzni, hajlok a kompromisszumra.
– Türelmes?
– A családi fészket leszámítva igen, otthon könnyebb kihozni a sodromból. Egyébként nem jellemző rám a hangulatingadozás.
– Maximalista?
– Nem feltétlen. Törekszem a tökéletességre, de nem vagyok megszállott. Máskülönben már számtalanszor ért volna csalódás.
– Hosszú távra tervez vagy inkább hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok?
– Fontos az előrelátás. A jelenlegi helyzet nyilván más. Most hálát adok minden percért, és bizakodással, reménnyel telve várom a holnapot. A háború kitörése előtt számtalan tervünk volt. A párommal közösen vezetünk egy vegyeskereskedést. Szerettük volna bővíteni az üzletet, ez azonban most nem kivitelezhető.
– Mivel lehet kihozni a sodrából?
– Tétlenséggel, lustasággal.
– Mi az, amit értékel másokban?
– Ha célratörő. Ha nemcsak sodródik az árral, hanem tervei vannak, elhivatott, és tudja, mit csinál. Na meg persze a jó humort. Másképp hogyan is lehetne ezt az egészet elviselni?
– Mi az, amit még kipróbálna?
– Régi nagy vágyam, hogy összehívjam a falubeli asszonyokat és létrehozzak egy felnőtt amatőr néptánccsoportot.
