ZeneVarázslat-képzés a Rákóczi-főiskolán ● Kárpáti Igaz Szó

A programhoz 12 kárpátaljai oktató is csatlakozott.

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány július-augusztusban szervezi meg a IV. ZeneVarázslat című képzést. Az előválogató koncertre Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében került sor. A nyári képzésre 31-en jelentkeztek, a hangversenyen 18-an vettek részt. A program célja a kárpátaljai művészeti iskolák növendékeinek felkarolása, tehetségük fejlesztése, valamint a klasszikus zene népszerűsítése.

Hegedűs Csilla

– Ha van valami állandó ebben a világban, akkor az a zene ereje, ami sok mindent meg tud változtatni. Nagyon fontos, hogy a gyerekek érezzék, mellettük állunk, van remény, van jövő, a háború után is lesz élet, és magyar tehetséggondozás Kárpátalján – hangsúlyozta Váradi Natália, a jótékonysági alapítvány igazgatója.

A képzés szakmai referense Várnagy Andrea, Liszt Ferenc- és Budapest Márka díjas zongoraművész, aki személyesen hallgatta meg a jelentkezők bemutatkozó előadásait.

– Kárpátalján a zenei oktatás nagyon magas szintű. Ez egy egyedülálló mentorprogram, ugyanis hónapokon keresztül a tanárokkal és a növendékekkel is foglalkozom. Együtt állítjuk össze a tanmenetet, együtt próbáljuk formálni, zeneileg fejleszteni a darabokat. Én azt hiszem, ez így igazi sikertörténet – mondta Várnagy Andrea.

A magyar kormány támogatásával megvalósuló programhoz 12 kárpátaljai művészeti oktató is csatlakozott. A szervezők a meghallgatást követően úgy döntöttek, hogy mind a harmincegy jelentkezőnek biztosítják a képzésben való részvétel lehetőségét. A 60 órás kurzus a tervek szerint augusztus 25-én, hangversennyel zárul.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó